Képes üzenet a Future of Debrecennek
Vagy csak a szenzor romlott el?
„Úsztunk” a végtelen kékségben Debrecen és Lárnaka között
Repülés? Nincs azzal semmi probléma, hiszen ez a legbiztonságosabb közlekedési mód. +Fotók, videók
A 16 gyerekes családban élő fülöpi tini utolsó forintját is Tifani gyógyulására ajánlotta fel
A nagybeteg lány heteken belül elkezdheti a bécsi kúrát.
Nem ronthatja a látványt a titokzatos debreceni zenepavilon
A Debreceni Egyetemnél a közpark megújítására készülnek, de nyilvánosan még nem jöttek elő a részletekkel.
Eldőlt, lesz-e polgármesterjelölti vita Debrecenben
Van, aki úgy érzi, két kapitány kötött csak matróz lehetne.
Most megy
Visszatér a rali élmezőnye a Bükkbe
Négy év szünet után rendezik meg a Diósgyőr-ralit.
Eltűnt a debreceni Kurucz Márió
A 17 éves fiút eddig hiába kereste a rendőrség.
Zenés-sportos gyermeknapot tartanak a Liget téren
Délutáni családi program Debrecenben.
Diáktársait és tanárát is meg akarta ölni a másodikos gyerek
Úgy tudni, a székesfehérvári fiú halállistát írt.
1,6 milliárd forint támogatást kap a Debreceni Egyetem
Azt is tudni, mire költik a pénzt.
Debreceni mélygarázsból és parkoló autóból is szivattyúzták a vizet
Kocsikra szakadt faág miatt is vonultak a tűzoltók.
Harminckét év szolgálat után búcsúzott a debreceni csoportparancsnok
Kiss Attila Balázs főtörzszászlós 1992-ben csatlakozott a rendőrséghez. +Videó
Bűnös: négy év börtön a pénzt kérő és elfogadó doktornőnek
Az ítélet nem jogerős.
Több sportfejlesztést is átadtak Balmazújvárosban
Cél, hogy minél többen sportoljanak.
Berettyóújfalué az ország legújabb gyógyfürdőhelye
Ezt az ünnepi képviselő-testületi ülésen jelentette be Muraközi István polgármester.
Helyben járó
Hatvannyolcmilliót költ az egyetem az egyik könyvtárának felújítására
Modern olvasótermet kapnak a debreceni hallgatók.
Ezrek jönnek Debrecenbe Európából, „halljuk már a harci dobokat”
Már csak 50 nap van hátra az Európai Egyetemi Játékokig!
Gyermeknap a Zsuzsival
Az idén 142 éves erdei kisvasútja nagyszabású gyermeknapi programokkal kedveskedik utasainak.
Debrecen polgármestere a Lázár-féle Közlekedési Múzeumról
Papp László a Természettudományi Múzeumról is beszélt.
Izgalmas programokkal készül a CATL a Debrecen Drive-ra
A vállalat munkatársai a Campus Fesztiválon és a Virágkarneválon is várják majd a szórakozni vágyókat.
Gólyatojást és liftben rekedt embert is mentettek Debrecenben
Sok riasztást kaptak a hajdú-bihari tűzoltók
Két autó ütközött a 47-esen, Debrecen és Mikepércs között
A helyszínelés ideje alatt lezárták a fél útpályát.
Hatezer-ötszáz debreceni vehet át esővízgyűjtő tartályt
E-mailben értesítik a regisztráltakat.
Támogatott tartalom
Comic Con őrület Budapesten: rekordszámú rajongó ünnepelte a popkultúrát
Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak.
Szezonnyitás Hajdúszoboszlón: félárú akció az Aquaparkban!
Nyitva 12 és 16 óra között.
A debreceni cégcsoport tagja 3 milliárd forintot fektetett be
Elérte legmagasabb pontját az ipari csarnok épülete Szentgotthárdon.
A jogosítványszerzők legnagyobb félelme: kiderült, mitől tartanak leginkább
A szigorú vizsga azért fontos, mert később egy apró figyelmetlenség is okozhat balesetet.
Campus
A tanári pályát népszerűsítették Debrecenben
Úgy fogalmaztak, a jó pedagógusnak nyitottnak kell lennie a változásokra.
Közeleg az egyik legismertebb debreceni közpark megújítása
Zenepavilont is elhelyeznének a téren.
A Debreceni Egyetem számára ezek a legjobb gimnáziumok
A rangsor megmutatja, mely iskolákból vette fel a legtöbb hallgatót az intézmény 2023-ban.
Két év alatt újulhat meg a Debreceni Egyetem főépülete
Már keresik a kivitelezőt.
Jutalmazza a jó középiskolákat a Debreceni Egyetem
Három tevékenységre fordítható a pénz.
49 közgazdász hallgatót sikerült „beoltani” a pénzügyi szakma szeretetével
A következő félévben ismét meghirdetik a kurzust.
Gyermeknapot „termett” a kultúrpark és a Debreceni Egyetem kapcsolata
Koncerttel is várták a gyerekeket az állatkertben az egyetem családi napján.
Siófokon terjeszkedik a Debreceni Egyetem
A Balaton partján jön létre a felsőoktatási intézmény legújabb campusa.
Bűn és bűnhődés
Egy hajdúsámsoni tolvajhoz 29 lopás köthető
A 40 éves férfi nem csak helyben fosztogatott.
Halálos hajóbaleset Verőcénél: bűnügyi felügyeletben a cseh kapitány
Segítségnyújtás halált okozó elmulasztása és más bűncselekmények miatt indított eljárást a rendőrség.
Őket keresik! Közzétették a motorcsónakról eltűnt utasok fotóit
2024. május 18-án éjszaka történt a tragédia.
Minden, ami sport
Botrány a magyar sikersportágban: Kozák Danuta kifakadt és kitálalt
Fegyelmi indult az olimpiai bajnok edző ellen.
Egy csatár nem elég; több agresszió, nagyobb sebesség kell - Blagojevic értékelt
A debreceniek vezetőedzője elmondta, miért lett csak ötödik a csapat.
Fantasztikus csata és dermesztő végjáték Debrecenben
Telt ház, szoros mérkőzés, felfokozott érzelmek.