
„Minket nem szoktak megkérdezni”
A Csokonai Színház társulata már korán érzékelte a szikrákat, amelyek később villámokká alakultak.
„Bolygóközi invázió” Debrecen déli részén
Épül a körforgalom, alakul az új lakóterület, ahol a Naprendszer ihleti a névadásokat.
Kikapott a DVSC Dortmundban
A harmadik mérkőzésüket játszották a debreceniek a Bajnokok Ligájában.

Döntetlen a DVTK–DVSC keleti rangadón
A debreceniek idegenben továbbra is veretlenek. A miskolciak öt forduló óta nem kaptak ki.

Debrecenben rózsaszínben vonultak a motorosok
A felvonulást nemes céllal szervezték.
Ajánljuk
Most megy

Motorháztetőbe kapaszkodott egy debreceni nő
Meg akarta állítani a párját, akivel összevesztek.
Zavarta a lakótelepi köznyugalmat egy férfi
A debreceni rendőrök őrizetbe vették.
Élelmiszerpazarlás: lassan, de megjön az eszünk
A háztartások közel fele komposztál.
Nem a hajléktalanok voltak legtöbben az ételosztáson
Ismét megvendégelték a rászorulókat Debrecenben.
Adj helyet! 75 éves D. Nagy Lajos
A magyar rockzene örök frontembere ma is aktív.

Vádjavaslat: nem fizetett az autóért a böszörményi férfi
Befejezte a nyomozást a rendőrség.

Ráfutásos baleset Debrecennél
A hajdúszováti csomópont közelében kellett beavatkozni.
Ez sem a DEAC vasárnapja volt…
A debreceniek még nyeretlenek hazai pályán.
Debreceni sikerek az NB III-ban
A kis Loki és a DEAC is három pontot szerzett.
Hirdetés
Támogatott tartalom

Mintegy ötezer felújított vízmérőt vásárolnának
A Debreceni Vízmű Zrt. pályázati felhívása.

Aukciót tart a Villás Galéria
Összesen 193 tétel kerül kalapács alá.

24 órás úszás a Bihar Termálligetben
Csatlakozz Te is az Európai Sporthéthez!

Az orgonairodalom és az orgonisták legjava már Debrecenben is
Kiderül az is, való-e a zongora a templomba, és hogyan hozható párbeszédbe az orgonával.

Hello Szakma! Hello Karrier!
A Hello Szakma! – Út a jövőbe kiállítás és konferencia idén is várja a pályaválasztás előtt álló diákokat és a tanulni vágyó felnőtteket.

Kiderül, ki készíti el az ország burgerét
Debreceni gasztroünnep a Békás-tónál: a belépés ingyenes.

Jöjjön az év utolsó grillezése!
Ezekre az eszközökre lehet még szükséged.

A legkiválóbb gyógyszerészeket keresik
Pályázatot írt ki a Richter: a díjazottak kategóriánként bruttó kétmillió forint értékű elismerésben részesülnek.

Új lendületet kap Hajdú-Bihar aktív turizmusa
Aláírták a 4,3 milliárd forintos támogatási szerződést.
Hajdú-Bihar

Hajdú-Biharban leginkább a gyerekeket és az állatokat támogatják
Adó 1 százaléka: a Hortobágyi Madárkórház Alapítvány az országos lista 15. helyén végzett.
Klinikai baleset: a két fél másképp emlékszik
Egy idős nő combnyaktörést szenvedett.
Ezek a polgári gyerekek félreteszik a telefonjaikat
A tanoda nem csak megtart, fel is emel – biztonságos kikötő, ahonnan a gyerekek megerősödve indulhatnak útnak az életben.

Női sorsok és tragédiák a bodaszőlői romatelepről
„Az anyám meg akart ölni, végül haláláig gondoskodtam róla."
Amíg új szervekre vár, a bodaszőlői férfi elveszítheti otthonát
Ha utcára kerül a Balogh család, a 38 éves Henrik lekerül a transzplantációs listáról.
A jövő bajnokai Hajdúhadházon mérik össze tudásukat
Az U13 és U17 korosztály hadházi országos megmérettetése mérföldkő a magyar ökölvívásban - vélekedett Kovács István.

A tiszalöki börtönben készül az újvárosi gyerekek ebédje
A tízórait és az uzsonnát is az intézményből szállítják.
Biharkeresztesi vámparancsnok lélekben, festő szívben
Nagy István nyugdíjas pénzügyőr festőként is maradandót alkotott.
Lőszereket dobtak a váncsodi polgármester udvarára
Az önkormányzati autó kerekébe pedig kést állított valaki.

Közétkeztetés Újvárosban: lépett a Belügyminisztérium
Újabb rendkívüli testületi ülést tartanak a városházán.
Ebesen él az ország egyetlen pipakészítője
Egy már elfeledett mesterséget élesztett újjá.
Lendületben a Debrecen–Tiszafüred szakasz felújítása
10 vonatból 9 pontosan közlekedhet - írják.
Helyben járó

Orbán Viktor: éveken át dolgoztunk Debrecenért
Kellett hozzá a helyiek tehetsége - fogalmazott.
Majd’ kétméteres szörny akadt horogra Debrecennél
A Látóképi-víztározóban ilyenek is élnek.

Autó égett a Debrecen Plaza parkolójában
Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Biciklist gázoltak Józsán
Mentő is érkezett a baleset helyszínére.

Újra ingyenes lesz a parkolás a Malomparknál
A vásárlók visszajelzései és a forgalomcsökkenés miatt szüntetik meg a díjfizetést október 1-től.
Felvonulás lassíthatja a közlekedést Debrecenben
A Kossuth tértől a Nagyerdőig motorosok haladnak majd.

Debreceni ingatlanokba surrant be, elfogták
Autókat is átkutatott.
Életre kelt a Nagytemplom 100 éves órája
Debrecen halad, de a múltat fontosnak tartja - hangzott el.
Campus

A külföldieknek ismertették a debreceni életet
Hosszabb ideig itt élnek.
Ingyenes szűrések, koncertek Debrecenben
Tanácsadások hasznos információk az egészségmegőrzéssel kapcsolatban.
A legmagasabb elismerést kapta a debreceni professzor
A haemorheologiai kutatások a vér áramlási tulajdonságait vizsgálják.

A DEAC válasza a magyarszabályra: fiatalok!
Kezdődik a pontvadászat a debreceni kosarasoknak is.

Kutatók éjszakája: izgalmas programok Debrecenben
Az egyetem legújabb tudományos eredményeit is megismerhetjük.
Orvosdoktorokat avattak Debrecenben
Összesen 147-en vették át diplomájukat.

Sportolóit díjazta a Debreceni Egyetem
A legkiválóbbak teljesítményét ismerték el.

Kitüntetést vehetett át Kapu Tibor Debrecenben
Ferencz Orsolya munkáját is elismerték.
Több ezer ember tombolt a debreceni stadionshow-n
Az egyetemi bulin még Kapu Tibor is fellépett. +Fotók
Bűn és bűnhődés

Rendőrkézen az egyeki díler
Ismerőseinek árult drogot.
Tragédia a 48-ason: elítélték a hajdú-bihari sofőrt
Az ittas férfi miatt ketten meghaltak.
Szövevényes ügy végére jártak a püspökladányi nyomozók
Kabaiakat zsarolt egy férfi.
Rendőr mentett kutyákat Újszentmargitán
Borzalmas körülmények között tartották az állatokat.
Halál a 48-ason: ítélet születhet Debrecenben
A vádlott ittas volt és több szabályt is megszegett.
Minden, ami sport

Huszonkilenc milliárdért épült sportpark a fővárosban
A lakosság előtt is nyitva áll.

Debrecenben küzdenek Európa legjobb karatékái
A Főnixben rendezik az Európa-bajnokságot.
Kétgólos előnyről bukott a DEAC
A debreceniek a végén leblokkoltak.