2011-10-28 15:09
0 hozzászólás
|
|||||||||
|
|||||||||
A dekoráció elemeit főként közmunkások szerelik fel, már el is kezdték a munkálatokat, amelynek során több épület és 130 fa kap égősort. 683 füzérben 54 ezer 640 ezer hagyományos, míg 166 füzérben 19 ezer 920 ezer LED-es izzó világít majd. A figurákat (például jégkristály, harang) formázó díszekkel együtt kicsit több mint 100 ezer fényforrás adja az ünnepi hangulatot. A belvárosban a Hal köz és az Emlékkert is fényárba borul, de természetesen újra lesz fényfa és fényszökőkút. Bánkon, Halápon, Józsán, Kis-és Nagyymacson is lesz majd világító harang. Kevesebb fogyasztás, nagyobb fényerő A megszokott ünnepélyes keretek között november 27-én, 16 órakor kapcsolja majd fel a díszkivilágítást Kósa Lajos polgármester és az egyházi vezetők a főtéren felállítandó mindenki karácsonyfájánál (amelyre ezúttal is várják majd a felajánlásokat). A fényekben január 7-ig lehet gyönyörködni, és mintegy két héten át tart majd a leszedésük, elcsomagolásuk. Az alpolgármester elmondta: mivel a Piac utcai fák megnőttek, így a tavalyi 150 helyett idén csak 130-at díszítenek fel, hogy ne legyen foghíjas a dekoráció. Az izzók mintegy harmadát sikerült LED-es fajtájúra cserélni, amelyek kevesebbet fogyasztanak, tovább tartanak, és mégis nagyobb fényt adnak.
|
|||||||||
|
|
|||||||||
( Lopott debreceni biciklik keresik gazdájukat! )
: (ürülék): "110-en felüli hozzászólással nincs a legolvasottabbak közt a fáklyás felvonulás!..."
( Ágoston Tibor: Nem hagyjuk abba! )
: (redjohn): "\\\"Kibicnek semmi sem drága!\\\" Erre a menekülttáboros ügyre is nagy..."
( Ágoston Tibor: Nem hagyjuk abba! )
: (Vakapád): "Na ezért mondom,hogy ezek a jobbikos gyerekek rémes jövőt jelentenének a hazának..."
( Ágoston Tibor: Nem hagyjuk abba! )
: (Lucky): "Ágoston úr! Becskyt üssék-vágják, az rendben van, még egyet is értek vele, de s..."
( Ágoston Tibor: Nem hagyjuk abba! )
: Lopott debreceni biciklik keresik gazdájukat!
: ByeAlex, a legkisebb királyfi és az ő Kedvese, amitől jó ...
: Anyád! Minden idők legjobb magyar reklámja!
: Elkezdték a debreceni kísértetház kipucolását!
: Elindult a magyarok hada
: Bankrablás Debrecenben!
: „Kibaszott híradó”: felfüggesztették Szebeni ...
: Halál az egykori GÖCS-nél
: Ő rabolta ki a bankfiókot! Felismeri?




