Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rendőrből lett seriff

| 2009. 12. 10. | 11:09:58
Polgár – Ferenczi István nyugalmazott rendőrt választotta a képviselő-testület a Magyarországon is kuriózumnak számító seriff-posztra Polgáron.
Rendőrből lett seriff
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az ország első seriffje január 1-jén áll munkába Polgáron, miután a hajdú-bihari település önkormányzati képviselő-testülete döntött a seriff személyéről – jelentette be Tóth József polgármester az ülést követően sajtótájékoztatón.
Tájékoztatása szerint a város polgárai 16 személyt ajánlottak a testület figyelmébe, s közülük háromból választották ki a seriffet, Ferenczi István nyugalmazott rendőrt, aki korábban 20 évig volt rendőr Polgáron.
Tóth József a helyi „közbiztonsági háló” kiszélesítésével indokolta a poszt létrehozását. Közlése szerint a seriff napi kapcsolatban áll majd a település lakóival, s a polgárok bizalmasaként intézheti ügyes-bajos gondjaikat: a szomszédvitákkal, az apróbb lopásokkal, a kihágásokkal, a csendháborítással, a környezetszennyezéssel és más szabálysértésekkel összefüggő kérdéseket. 

Együttműködik majd

Tóth József fontosnak tartotta megjegyezni: a seriff hatásköre a közbiztonság területén az önkormányzatot megillető jogkörökkel egyezik meg, s nem fog feladatokat átvenni más szervektől, testületektől. Ugyanakkor a közbiztonsággal kapcsolatos ügyekben együttműködik a rendőrséggel, a polgárőrséggel, a mező- és vadőri szolgálattal, a településőrökkel, a közterület-felügyelőkkel, a helyi közszolgáltató és őrző-védő cégekkel. A seriff posztjának létrehozása új szemléletet tükröz, nevezetesen egyfajta településen belüli szövetség létrehozását a város nyugalma, rendje, békéje érdekében.

Ferenczi István az ország első seriffje bemutatkozásakor elmondta, hogy bár 67 éves, kellő erőt érez magában, hogy hozzájáruljon a település rendjének fenntartásához. Személyéről máig legendák keringenek a városban. Sokan emlegetik, hogy amikor Ferenczi István volt a körzeti megbízott Polgáron, a puszta megjelenése is rendet teremtett az adott utcában. Ferenczi István egyébként egyik szervezője volt a város polgárőrségének, amely szervezetben 7 évig dolgozott és ma is segíti a munkájukat. Január 1-jétől ezt már hivatalosan teszi Polgár első seriffjeként.

További híreink
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Június 12-én kezdődik a 10. Debreceni Gourmet Fesztivál.
A Nagyállomás is szóba került az Országgyűlésben
A Nagyállomás is szóba került az Országgyűlésben
A debreceni tiszások hozták szóba.
A TISZA új IC-ket ígér a debreceni vonalra
A TISZA új IC-ket ígér a debreceni vonalra
A MÁV Szolgáltató Központ Zrt-t fel kell számolni - hangzott el.
Vissza kellett tolni egy vonatot Debrecenbe
Vissza kellett tolni egy vonatot Debrecenbe
Elromlott, elzárta a pályát.
Fogadta a polgármester Debrecen ifjú bajnokait
Fogadta a polgármester Debrecen ifjú bajnokait
Papp László támogatásáról biztosította debreceni utánpótlásnevelést.
Útlezárás a Magyarország–Kazahsztán meccs miatt
Útlezárás a Magyarország–Kazahsztán meccs miatt
Változik a forgalmi rend Debrecenben.
Gázolt a vonat: már nincs késés a debreceni vonalon
Gázolt a vonat: már nincs késés a debreceni vonalon
Kisújszállásnál ütött el egy embert az InterCity.
Két szakaszban közlekednek a debreceni villamosok
Két szakaszban közlekednek a debreceni villamosok
Baleset történt a Simonyi úton.
Tompa Enikő: újabb bírságokat kap a CATL
Tompa Enikő: újabb bírságokat kap a CATL
A vízügy és a környezetvédelmi hatóság is lecsap a debreceni gyárra.
Hosszú sor a debreceni ételosztáson
Hosszú sor a debreceni ételosztáson
A Demokratikus Koalíció helyi szervezete látta vendégül a rászorulókat.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Hirdetés
Hirdetés
Van olyan tiszás képviselő, akinek 116 ingatlanja van
Van olyan tiszás képviselő, akinek 116 ingatlanja van
Valakinek a Kanári-szigeteken van lakása, másnak Hurghadán üdülője.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ötezren nézték a magyarok edzését Debrecenben
Ötezren nézték a magyarok edzését Debrecenben
Megérdemlik a szurkolók, hogy lássák a játékosokat - így Rossi.
Hirdetés
Hirdetés
A Nagyállomás is szóba került az Országgyűlésben
A Nagyállomás is szóba került az Országgyűlésben
A debreceni tiszások hozták szóba.
Vissza kellett tolni egy vonatot Debrecenbe
Vissza kellett tolni egy vonatot Debrecenbe
Elromlott, elzárta a pályát.
Új elnöke van a DK-nak
Új elnöke van a DK-nak
Az elnökválasztáson eredetileg két jelölt indult, de egyikük visszalépett.
Gazdaság
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Nőtt a gyereklétszám, megújult az óvoda Kismarján
Három év alatt felújítások, új programok és egyre több beiratkozó érkezett a Tarka-Barka Óvodába.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.