Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Böszörmény is zsákot ragadott

| 2010. 05. 21. | 16:59:49
Hajdúböszörmény – A hajdúváros is átérezte, mit jelent az a borzalmas tragédia, amivel az ország egy részében küzdenek. Az év nagy részében békésen csordogáló kis patakok egy élet munkáját tették tönkre.
Böszörmény is zsákot ragadott
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kiss Attila polgármester kérésére kedden délután, néhány óra alatt egy ötven fős, önkéntesekből álló csapat gyűlt össze a városháza udvarán, hogy a bajba jutott észak-magyarországi település, Edelény lakóinak segítségére siessen.

A Fórizs László bizottsági elnök vezetésével útnak indult brigádot már korábban egy homokkal megrakott teherautó érkezése előzte meg, ugyanis a homok hiánya is nagy gondot okozott. Az árvíz sújtotta borsodi településen szerdára virradóra is több százan dolgoztak a gátakon, melyek megerősítésében már a böszörményi segítők is tevékenyen részt vettek, azonban munkájukat a sorozatos esőzés igencsak megnehezítette.

További híreink
Megújul az Egyetem tér
Megújul az Egyetem tér
A debreceni park több ütemben alakul át.
Új épülete lesz a debreceni honvéd középiskolának
Új épülete lesz a debreceni honvéd középiskolának
Erről beszélt Ruszin-Szendi Romulusz.
Az írott szó ereje Debrecen főterén
Az írott szó ereje Debrecen főterén
Folytatódnak az ünnepi könyvhét programjai.
Márkahű ruhatolvaj Debrecenben
Márkahű ruhatolvaj Debrecenben
Vádat emeltek a nő ellen, aki két bevásárlóközpontban is lopott.
Új tér születik az Attila téri templom körül
Új tér születik az Attila téri templom körül
Ismét bepillantottunk a debreceni főszékesegyházba. +Fotók
Változás egy debreceni buszjárat közlekedésében
Változás egy debreceni buszjárat közlekedésében
A tanítási rend módosításához igazítják a menetrendet.
Nézd meg, mit álmodnak Debrecenben a villamosok!
Nézd meg, mit álmodnak Debrecenben a villamosok!
Múzeumok éjszakája a remízben – a program nosztalgiajegy váltása mellett vehető igénybe.
Hirdetés
Hirdetés
A DK is új elnökséget választott
A DK is új elnökséget választott
Április 12-én lemondott Dobrev Klára, a DK elnöke és a párt teljes elnöksége.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének
A pártelnöki posztra egyedüli jelölt volt.
Hirdetés
Hirdetés
Szűcs a Loki alapembere, a válogatott nyerőembere
Szűcs a Loki alapembere, a válogatott nyerőembere
Alig hagyott ki meccset Debrecenben.
Felügyeleti szerv alakul a közmédia számára
Felügyeleti szerv alakul a közmédia számára
A javaslat elfogadásához kétharmados többség kell.
Egy magyar és egy román kamionos halála
Egy magyar és egy román kamionos halála
A baleset a D2-es autópályán történt Csehországban.
Gazdaság
GKI: a többgyerekes családok átlag fölötti életszínvonalon élnek
A gyermek nélküliek reáljövedelme csak 50 százalékkal nőtt 2010 óta.
Magyar: 7 százalék is lehet költségvetési hiány
A pénzszórások leállítása jelentősen javíthatja a helyzetet - mondta.
Júliustól többe kerülnek a temus rendeléseink
A vámot nem csomagonként, hanem az egy csomagban található termékkategóriák után kell megfizetni.
Újra ígéretet tett a józsaiaknak a polgármester
Ha a többség lezáratná az utcáját a nem kívánt forgalom miatt, akkor a debreceni városvezetés enged.
Százhetvenezer autós még nem fizetett
Nem érdemes halogatni az ügyintézést.
Támogatott tartalom
Nézd meg, mit álmodnak Debrecenben a villamosok!
Nézd meg, mit álmodnak Debrecenben a villamosok!
Múzeumok éjszakája a remízben – a program nosztalgiajegy váltása mellett vehető igénybe.
SzinTér Fesztivál: a művészet életre kel Hajdúszoboszlón
SzinTér Fesztivál: a művészet életre kel Hajdúszoboszlón
Egésznapos élmények a Szent István parkban.
Amikor Hajdúböszörményre figyel az ország
Amikor Hajdúböszörményre figyel az ország
A mezővárosban 26 éves hagyományt ápolnak.