2012-08-15 16:45
2 hozzászólás
|
||||||||||||||
|
||||||||||||||
A múzeum közleményében az áll, a Munkácsy-trilógia fogadására a Déri Múzeum Munkácsy-terme augusztus 14. napján teljesen készen állt, a hőmérséklet és a páratartalom megfelelően szabályozott, a korszerű világítástechnika jóvoltából a festmények megvilágítása is újszerű élményt nyújt a korábbiakhoz képest. Az eredeti tervek szerint augusztus közepére az Ecce Homo és a Krisztus Pilátus előtt című festmények mellé visszaérkezett volna a trilógia harmadik darabja, a Golgota is, azonban azt Pákh Imre, a kép jelenlegi tulajdonosa – egy fennálló szerződéses kötelem miatt – csak október végétől tudja kölcsönözni. Eddig az időpontig egy másik Munkácsy festményt, a Siratóasszonyok a keresztfánál című alkotást tervezték kiállítani. A Siratóasszonyok a keresztfánál augusztus 14-én érkezett meg a Déri Múzeumba. A szállító cég és a Déri Múzeum munkatársai a helyszínen szembesültek azzal, hogy nagyjából 2 centiméteres eltérés van az álaluk ismert és előre modellezett méretadatokhoz képest, s ez elegendő volt ahhoz, hogy az emeletre vezető lépcsőn ne lehessen felvinni a művet. Egyik megoldás sem volt jóA feljárat fölötti díszkeretet sérülés nélkül nem lehetett volna eltávolítani, ezért erre a múzeum, mint a nemzeti kulturális örökség őrzője nem vállalkozott. Az ablakok méretei miatt az sem volt kivitelezhető, hogy a Kupolateremhez vezető lépcsővel szembeni ablakon emelék be a képet. A vászon feszítőkeretről történő eltávolításáról Szentkirályi Miklós – a Munkácsy festmények egyik legismertebb restaurátora – úgy nyilatkozott, hogy ez a festmény sérülése nélkül nem lehetséges, továbbá kétséges, hogy azt újra a keretre lehet majd feszíteni. További megoldásként az impozáns bejárati részben történő kiállítás lehetősége merült fel, ahol mobil klíma- és párologtató berendezés segítségével ugyan biztosítani tudtuk volna a megfelelő körülményeket, azonban a helyiség nem megfelelő magassága miatt megdöntve kiállított festmény vászna idővel széthasadhat – figyelmeztetett a restaurátor. Kiállítás csütörtökön 18 órától érvényes belépőjeggyel mindenki számára újra látogatható.
|
||||||||||||||
|
|
||||||||||||||
|
( Kereskedelmi rádiózásba fog Debrecen )
: (sziporkázó szivornyázó): "Én nem mentem, mert én nem akartam megtisztelni Becskit a látogatásommal. Nem tu..."
( Békésen zajlott le a Jobbik debreceni fáklyás felvonulása )
: (Baja Beja): "Ha te is itt laknál kiváncsi lennék a véleményedre,könnyen beszélsz az ország m..."
( Békésen zajlott le a Jobbik debreceni fáklyás felvonulása )
: (háromszékcsiszolóasztalosmester): "Becsky volt a felvonuláson? Nem? Miért nem ezt kérik számon a nagy tohonya álla..."
( Békésen zajlott le a Jobbik debreceni fáklyás felvonulása )
: (Undertaker): "Most kevesebben voltak, mint a múltkor. Igen, ez így van. De a miérten érdemes l..."
( Békésen zajlott le a Jobbik debreceni fáklyás felvonulása )
: A TV2 is felfedezte a debreceniek nagy ötletét
: Pánik a távolsági buszon, részeg volt a sofőr!
: Alázták a debreceni újságírókat Debrecenben
: Új szabály a debrecenieknek arról, hogy mikor és hol fut ...
: Becsky Tibor háza elé vonul a Jobbik
: Vona Gábor Debrecenben ütötte-vágta a Fideszt és az EU-t
: Ugyanott, ugyanazért mást megbüntetnek!
: Debrecenben a rendőr parkolhat tilosban?
: Mégsem vonul a Jobbik a debreceni képviselő háza elé




