Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Zsúfolásig megtelt a Nagytemplom

| 2010. 04. 04. | 14:03:47
Debrecen – Nagyon sokan elmentek a Nagytemplomban a húsvéti istentiszteletre. Különösen Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökének gondolataira voltak kíváncsiak.  
Zsúfolásig megtelt a Nagytemplom
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Majd folytatta: a húsvét életjel, amelyet Isten Krisztus által adott. Ez nem olyan jel, mint a kétségbeesett sürgöny, hanem olyan jel, ami gyökeresen megváltoztatja annak az életét, aki felismeri. Húsvét a legcsodálatosabb ünnep, mert azt hirdeti: „Velünk maradt az Isten! Nem vagyunk egyedül. Nem a halálé az utolsó szó.” Bölcskei Gusztáv felhívta a figyelmet arra, hogy idén több egybeesés is megfigyelhető: az egyik, hogy húsvét első napja április 4-e, ami valamikor ránk erőltetett ünnep volt.

Ezt már rég nem ünnepeljük, hiszen „ha idegen hozza a szabadságot, el is viszi”. Szükségünk van a szabadulás élményének átélésére – tette hozzá. Az ember jószántából, őszintén, belülről jövő élményként csak azt dicsőíti, aki egyedül hozza el a szabadulást. A másik egybeesés, hogy a zsidók is most ünnepelnek. 

„Néhány héttel ezelőtt egy újság címlapján megjelent egy olyan fotó, amelyik Gellért püspök kezébe, a kereszt helyére hét ágú gyertyatartót rakott” – utalt a Barikád című hetilapra, és hozzáfűzte: a szabadítás a Bibliából ered, még ha egyesek gúnyolódnak is ezen. Szükségünk van a szabadítás élményére, amelyet csak akkor ad az ünnep, ha tudjuk, ki a szabadító. „Vigyázzunk, mert aki elkezdi kiszórni a Bibliából a prófétákat, Mózest, az Ószövetséget, az sületlenségekkel akar traktálni bennünket az Isten nevében” – fogalmazott.

Az idei húsvét a felelősségünkre is figyelmeztet, hiszen „nem mindegy, hogy mi történik egy hét múlva, április 11-én” – utalt a püspök a közelgő parlamenti választásokra, hozzáfűzve, hogy bárhogy is alakuljon a sorsunk, Krisztus jön velünk.

Ha Krisztus nélkül visz az élet útja, sokszor érezhetjük csalódottnak, reményvesztettnek magunkat, de feltámadó urunk ebbe a közösségbe belépve reményt ad azoknak, akik felismerik őt – üzente Bölcskei Gusztáv, majd az úrvacsoraosztás előtt megáldotta az egybegyűlteket. 

CzA/MTI

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Elstartolt a III. Debreceni Szakmafesztivál
Elstartolt a III. Debreceni Szakmafesztivál
A szakképzést népszerűsítik a Dósa nádor téren.
Hirdetés
Hirdetés
Nagy Adri és Tolvai Reni szórakoztatta a hajdúhadháziakat
Nagy Adri és Tolvai Reni szórakoztatta a hajdúhadháziakat
Rengetegen vettek részt az ingyenes programon.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.