Szíven szúrt önkormányzatok

A jövő évi költségvetési tervezet alapján 2010-ben 250 milliárd forinttal csökken az önkormányzatok mozgástere - jelentette ki Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke csütörtöki debreceni sajtótájékoztatóján.
Jövőre ugyanis 15-20 százalékos iparűzési adócsökkenésre kell számítani, ami önmagában százmilliárdos nagyságrendű kiesést jelent, ezen túlmenően pedig az év közben megnőtt terhek is sújtják az önkormányzatokat. Példaként az 5 százalékos áfa-emelést említette Gödöllő polgármestere, miután a MÖSZ országos konzultációsorozata keretében Debrecenben térségi települési polgármesterekkel találkozott.
A MÖSZ elnöke bejelentette: szeptember 30-án, az önkormányzatok napján konzultációra hívják az önkormányzati tisztséget is betöltő országgyűlési képviselőket, hogy áttekintsék a költségvetési kérdéseket, hiszen a magyar önkormányzati rendszernek 830 milliárd forint adóssága van, aminek nagyobb része fejlesztési hitel.
Gémesi sürgette az Országgyűlés mellett egy önkormányzati kamara felállítását, amelynek egyetértési joga lenne az önkormányzatot érintő döntésekben. Megítélése szerint az ilyenformán megalakuló kétkamarás parlament önkormányzati oldalának is megfelelő legitimitása lenne, hiszen a tízmillió állampolgárt képviselő önkormányzati vezetőket is közvetlenül választják.
Végezetül arról beszélt, hogy a jövőben külön kellene választani az országgyűlési és a helyhatósági választások időpontját. Utóbbit szerinte az EP-választásokkal kellene egy időben tartani, s az önkormányzatok mandátuma is öt év lenne.












































