Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szervezkednek a szocialisták?

| 2009. 10. 18. | 19:19:53
Debrecen – Aláírásgyűjtésbe kezdtek a hajdú-bihari szocialisták egy rendkívüli megyei küldöttgyűlés összehívása érdekében. Leváltanák Oláh Lajost.
Szervezkednek a szocialisták?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egy belső informátor szerint a párt szombaton tartott megyei küldöttgyűlésén nem a hivatalosan előterjesztett, hanem a küldöttek többsége által helyben megszavazott országgyűlési képviselő-jelölti listát fogadták el. Már maga ez a tény is jelzi, hogy rendezni kívánja sorait az MSZP megyei vezetése.

Gyula Ferencné, az MSZP hajdú-bihari választmányának elnöke vasárnap közölte: szabályszerűen tartották a megyei közgyűlést, ahol nem a jelölőbizottság által előterjesztett két hivatalos lista egyikét, hanem egy teljesen új jelöltlistát fogadtak el. A két hivatalos lista ugyanis nem nyújtott tényleges választási lehetőséget: az első öt helyen ugyanazok a nevek szerepeltek, csupán a 3. és a 4. helyen lévő név cserélődött fel – mondta a választmányi elnök.

A választmányi elnök elmondása szerint a küldöttek összesen három lista alapján hozták meg a döntésüket. Ezek közül kettő volt hivatalos, valamint a harmadik volt az új, ami a helyszínen alakult ki.

A küldöttek a három lista közül 86:81 arányban a helyben előterjesztett új listát szavazták meg, amelynek első öt helyén Oláh Lajos, Forgács Barnabás, Gyula Ferencé, Juhászné Lévai Katalin (volt hajdú-bihari közgyűlési elnök, jelenleg is országgyűlési képviselő) és Bákonyi László (debreceni szocialista önkormányzati képviselő) szerepelnek.

Gyula Ferencné nem kívánta kommentálni azt az értesülést, miszerint a hajdú-bihari szocialisták aláírásgyűjtésbe kezdtek rendkívüli küldöttgyűlés összehívására. A magát megnevezni nem kívánó informátor szerint ezen kezdeményezik Oláh Lajos visszahívását a megyei szövetség elnöki posztjáról. A visszahívást követően a választási jelöltlista éléről is leveszik Oláh Lajost - közölte a névtelenséget kérő szocialista politikus – írta a hvg.hu.

forrás:hvg.hu

További híreink
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Június 12-én kezdődik a 10. Debreceni Gourmet Fesztivál.
A Nagyállomás is szóba került az Országgyűlésben
A Nagyállomás is szóba került az Országgyűlésben
A debreceni tiszások hozták szóba.
A TISZA új IC-ket ígér a debreceni vonalra
A TISZA új IC-ket ígér a debreceni vonalra
A MÁV Szolgáltató Központ Zrt-t fel kell számolni - hangzott el.
Vissza kellett tolni egy vonatot Debrecenbe
Vissza kellett tolni egy vonatot Debrecenbe
Elromlott, elzárta a pályát.
Fogadta a polgármester Debrecen ifjú bajnokait
Fogadta a polgármester Debrecen ifjú bajnokait
Papp László támogatásáról biztosította debreceni utánpótlásnevelést.
Útlezárás a Magyarország–Kazahsztán meccs miatt
Útlezárás a Magyarország–Kazahsztán meccs miatt
Változik a forgalmi rend Debrecenben.
Gázolt a vonat: már nincs késés a debreceni vonalon
Gázolt a vonat: már nincs késés a debreceni vonalon
Kisújszállásnál ütött el egy embert az InterCity.
Két szakaszban közlekednek a debreceni villamosok
Két szakaszban közlekednek a debreceni villamosok
Baleset történt a Simonyi úton.
Tompa Enikő: újabb bírságokat kap a CATL
Tompa Enikő: újabb bírságokat kap a CATL
A vízügy és a környezetvédelmi hatóság is lecsap a debreceni gyárra.
Hosszú sor a debreceni ételosztáson
Hosszú sor a debreceni ételosztáson
A Demokratikus Koalíció helyi szervezete látta vendégül a rászorulókat.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Hirdetés
Hirdetés
Van olyan tiszás képviselő, akinek 116 ingatlanja van
Van olyan tiszás képviselő, akinek 116 ingatlanja van
Valakinek a Kanári-szigeteken van lakása, másnak Hurghadán üdülője.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ötezren nézték a magyarok edzését Debrecenben
Ötezren nézték a magyarok edzését Debrecenben
Megérdemlik a szurkolók, hogy lássák a játékosokat - így Rossi.
Hirdetés
Hirdetés
A Nagyállomás is szóba került az Országgyűlésben
A Nagyállomás is szóba került az Országgyűlésben
A debreceni tiszások hozták szóba.
Vissza kellett tolni egy vonatot Debrecenbe
Vissza kellett tolni egy vonatot Debrecenbe
Elromlott, elzárta a pályát.
Új elnöke van a DK-nak
Új elnöke van a DK-nak
Az elnökválasztáson eredetileg két jelölt indult, de egyikük visszalépett.
Gazdaság
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Nőtt a gyereklétszám, megújult az óvoda Kismarján
Három év alatt felújítások, új programok és egyre több beiratkozó érkezett a Tarka-Barka Óvodába.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.