Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Százmilliót nyertek közművelődésre

| 2010. 02. 05. | 18:00:16
Debrecen – Válság ide, válság oda, azért vannak nyertesek is: a Méliusz Központban pénteken arról beszéltek, hogy mire lesz pénz. Sok mindenre. 
Százmilliót nyertek közművelődésre
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ – konzorciumban a megye négy városának művelődési intézményével – sikerrel pályázott a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) „Építő közösségek az élethosszig tartó tanulásért” pályázati felhívásra, melynek köszönhetően 98 millió forint támogatásban részesült.

A projektismertető pénteken volt a Méliuszban, ahol a pályázatban résztvevő települések és intézmények vezetőit Cs. Tóth János igazgató köszöntötte. Jantyik Zsolt igazgatóhelyettes, projektmenedzser elmondta: a megyei önkormányzat három éve indította el a Méliusszal azt a programot, amely a „Közös jövőnk Hajdú-Bihar” címet viseli, és amely többszereplős. A program végén – remélhetőleg – erősebb közösségek, jól felszerelt intézmények és a munkaerő piacon nagyobb eséllyel induló felnőttek lesznek. Külön öröm és eredmény az, hogy az iskolán kívüli felnőttképzésben az önkormányzatok, művelődési intézmények, civil szervezetek is részt vesznek – húzta alá a megye közművelődési vezetője. A felnőttképzés mellett a vidékfejlesztés is része a programnak, azaz a vidéken élő emberek életkörülményeinek javítása.

Szabó Irma, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályának osztályvezetője, „Felnőttképzés a közművelődésben” címmel tartott előadást. Kiderült: az országban mindössze 30 akkreditált közművelődési intézmény van, amely felnőttképzést folytathat. Ezért fontos, hogy a konzorciumban résztvevő intézmények sikerrel pályáztak, s a munkatársak felkészítése, az intézmények akkreditációja után, végezhetik a felnőttképzést.

M. Tóth János, a balmazújvárosi Veress Péter Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója arról számolt be, hogy náluk az igényfelmérés a biogazdálkodás képzésének beindítását erősítette meg. Fülepné Sipos Ilona, a derecskei Városi Művelődési Központ igazgatójaként a hátrányos helyzetűek munkába állását segítő képzést, illetve számítógépes ismeretek nyújtását jelentette be.

Komádiban, mint a megye leghátrányosabb részében, szintén a munkanélküliek felkarolását tekintik fő feladatuknak. Itt a háztáji gazdálkodó képzésre fókuszálnak, számítógépes és internethasználói ismeretek nyújtásával. Vámospércsen az őstermelőknek kívánnak segítséget nyújtani, hiszen egyre nagyobb szükség van arra, hogy megfelelő jártasságra tegyenek szert az érintettek az informatikai ismeretek használatában (ügyfélkapu, regisztráció, támogatások igénylése, űrlapok letöltése, stb.)

Angyal László, a Méliuszban folyó programból azt emelte ki, hogy elsőnek a munkatársakat készítik fel a felnőttek képzésére, illetve az intézményeket az akkreditációra. Eddig ugyanis a 400 ezer forintos akkreditációs díj megfizethetetlen volt az intézmények részéről – fűzte hozzá magyarázatként. Az egy évig tartó projekt keretében a Méliusz mintegy a „motor” szerepét tölti be: a három új képzéssel – az élethosszig tartó tanulás, képzőművészeti kiállítás szervező, illetve egy 90 órás info-kommunikációs képzés – az intézmények képessé válnak a felnőttképzési törvényben meghatározott feltételek teljesítésére.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Rendeződhetnek az ABC tulajdoni viszonyai
Rendeződhetnek az ABC tulajdoni viszonyai
Megvenné a boltja alatti telket a Hajduszövker Debrecen városától.
Megvendégelték a rászorulókat Debrecenben
Megvendégelték a rászorulókat Debrecenben
Idősek és gyerekek is elmentek az ételosztásra.
Jó hír készülődik a lakóparkfejlesztőnek
Jó hír készülődik a lakóparkfejlesztőnek
Nagyobb beépítéshez járulhat hozzá a debreceni közgyűlés.
Újabb kör a debreceni zsidó idősotthon ügyében
Újabb kör a debreceni zsidó idősotthon ügyében
Ingyenes hasznosítás helyett ingyenes tulajdonba adásról van szó.
Debreceni vendéglátóhelyek számára jöhet lazítás
Debreceni vendéglátóhelyek számára jöhet lazítás
A Nagyerdőn és a Sámsoni út környékén sem kellene bezárni éjszakára.
Őrtüzek Székelyföld autonómiájáért
Őrtüzek Székelyföld autonómiájáért
Közös imádságra hívnak Debrecenben.
Aszfaltoznak az István út–Szoboszlói út kereszteződésében
Aszfaltoznak az István út–Szoboszlói út kereszteződésében
Ha teheti, kerülje a debreceni csomópontot!
Mi épül az egykori Pedi Klub helyén?
Mi épül az egykori Pedi Klub helyén?
Újabb ingatlanfejlesztés Debrecen belvárosában; még idén indulhat a kivitelezés.
Lángoló kukához vonultak a debreceni tűzoltók
Lángoló kukához vonultak a debreceni tűzoltók
A lánglovagoknak nem sok dolguk volt a nemzeti ünnepen.
Példaadó szakembereit díjazta Debrecen
Példaadó szakembereit díjazta Debrecen
„Felelősségvállalásuk és elköteleződésük Debrecen nagyszerűségéhez és elsőségéhez járul hozzá.”
Debreceniek és hajdú-bihariak is menetelnek Budapesten
Debreceniek és hajdú-bihariak is menetelnek Budapesten
Két nagy felvonulást tartanak a fővárosban.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Batai duplájával nyert a kis Loki
Batai duplájával nyert a kis Loki
Debrecenbe érkezett a Diósgyőr második csapata.
Hirdetés
Hirdetés
Megvendégelték a rászorulókat Debrecenben
Megvendégelték a rászorulókat Debrecenben
Idősek és gyerekek is elmentek az ételosztásra.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Jó hír készülődik a lakóparkfejlesztőnek
Nagyobb beépítéshez járulhat hozzá a debreceni közgyűlés.
Újabb kör a debreceni zsidó idősotthon ügyében
Ingyenes hasznosítás helyett ingyenes tulajdonba adásról van szó.
Újra virágkorukat élik a panelek
155 millióért kínálják a legdrágább lakást.
A DK visszaállítaná a nyugdíjak svájci indexálását
A párt a 150 ezer forint alatti nyugdíjakat 50 százalékkal megemelné.
Debreceni vendéglátóhelyek számára jöhet lazítás
A Nagyerdőn és a Sámsoni út környékén sem kellene bezárni éjszakára.
Mi épül az egykori Pedi Klub helyén?
Újabb ingatlanfejlesztés Debrecen belvárosában; még idén indulhat a kivitelezés.
Támogatott tartalom
Emlékparkot avattak Hajdúszoboszlón
Emlékparkot avattak Hajdúszoboszlón
A emlékülésen a hévizek atyjára emlékeztek.
Találd meg a jövőd a Debreceni Szakképzési Centrumnál!
Találd meg a jövőd a Debreceni Szakképzési Centrumnál!
Válassz technikumot vagy szakképző iskolát – tanulj szakmát, építs jövőt!
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
A sneaker ma már nem csupán cipő, hanem kultúra.
Hirdetés
Hirdetés