Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Robog az autó, döcög az út

| 2009. 09. 30. | 10:00:57
Debrecen – Százmillió forintban is mérhető már az az összeg, amit a debreceni önkormányzat (különböző segítségekkel) az elmúlt években útfelújításra fordított.
Robog az autó, döcög az út
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az eredmény szép – de bőven vannak még vesekövet zúzó utcák a megyeszékhelyen. Persze, ha nem újítanak fel, akkor amiatt mérgelődik az autós, ha pedig azt teszik, de emiatt fél pályára szűkül a menettér, akkor meg azért anyáz mindenkit. Korábban például a nagyon forgalmas Pósa utcát rekonstruálták, ahol mintegy 1,4 kilométeren kapott új aszfaltborítást a szakasz. A beruházás önkormányzati és európai uniós forrásból valósult meg. A kiírás során a rekonstrukciós költségek 50 százalékára lehetett pályázni, így négy útszakasz felújítási összköltségének, mintegy 70 millió forintnak a felét EU-s forrásból, másik felét pedig önkormányzati pénzből finanszírozták. Új szőnyeget kapott a Péterfia utca, a Simonyi út, illetve a Martonfalvi utca, azt megelőzően pedig a Bartók Béla út és a Szotyori utca is. Összesen mintegy 100 millió forint értékben történt fejlesztés. 

Jön a Nyugati kiskörút

A belterületi közutak felújítását a Hétvezér utcán folytatták. De történt útburkolat-javítás a Dóczy és a Poroszlay utcákon is, ahol – 54millió forintért – összesen 1 415 méter hosszan újult meg az aszfalt. Idén, mintegy 1,5 milliárd forint uniós támogatással történik majd városfejlesztés, melynek része lesz például a Nyugati kiskörútnak a Hatvan és Arany János utca közötti szakasza is. Erre (támogatással) mintegy 1,1 milliárd forintot terveznek költeni, kétszer két sávos utat alakítva ki. 


Ady Endre körút

 


Egymalom utca


Várni, tűrni

Évekkel ezelőtt a debreceni úthálózaton belül kiépült és kiszélesedett a 35-ös bevezető szakasza, a Böszörményi út; kétszer két sávosra bővült a Mikepércsi út; elkezdődött a Monostorpályi rehabilitációja, illetve befejeződött a Pesti út-Segner tér-Nyugati utca rendbetétele is. A fejlesztés tehát folyamatos, de tennivaló mindig akad bőven. A Kórház utca például – úgy tűnik – a Bem téri építkezésnek (amiről a Cívishír is beszámolt) az áldozata, mert amíg ott ezerrel vonulnak a megrakott teherautók, addig biztosan nem kap új köpenyt az utca. A Nagyerdei körúton is lezajlott már a csatornarekonstrukció, de még tömörülnie kell a felületnek ahhoz, hogy be lehessen fejezni a munkát. A Mester utcai rész szintén átalakítás előtt áll, és van még egy pár olyan utca ezeken kívül is, amit terhes nők, hányingeresek, törött csonttal utazók jobb, ha elkerülnek. Legalábbis egy ideig.


Füredi út, a Malompark előtt


Bicikliút a Cívis utcán

További híreink
Nemzetközi díjakat nyert a Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület
Nemzetközi díjakat nyert a Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület
Az Architizer A+Awards az építészet Oscar-díja.
Autók ütköztek a debreceni kereszteződésben
Autók ütköztek a debreceni kereszteződésben
Áramtalanítják a járműveket.
Jóváteheti bűnét a debreceni tolvaj
Jóváteheti bűnét a debreceni tolvaj
Az ügyészség az eljárást hat hónapra felfüggesztette.
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Tíz világkonyha a Nagyerdőn
Június 12-én kezdődik a 10. Debreceni Gourmet Fesztivál.
A Nagyállomás is szóba került az Országgyűlésben
A Nagyállomás is szóba került az Országgyűlésben
A debreceni tiszások hozták szóba.
A TISZA új IC-ket ígér a debreceni vonalra
A TISZA új IC-ket ígér a debreceni vonalra
A MÁV Szolgáltató Központ Zrt-t fel kell számolni - hangzott el.
Vissza kellett tolni egy vonatot Debrecenbe
Vissza kellett tolni egy vonatot Debrecenbe
Elromlott, elzárta a pályát.
Fogadta a polgármester Debrecen ifjú bajnokait
Fogadta a polgármester Debrecen ifjú bajnokait
Papp László támogatásáról biztosította debreceni utánpótlásnevelést.
Útlezárás a Magyarország–Kazahsztán meccs miatt
Útlezárás a Magyarország–Kazahsztán meccs miatt
Változik a forgalmi rend Debrecenben.
Gázolt a vonat: már nincs késés a debreceni vonalon
Gázolt a vonat: már nincs késés a debreceni vonalon
Kisújszállásnál ütött el egy embert az InterCity.
Két szakaszban közlekednek a debreceni villamosok
Két szakaszban közlekednek a debreceni villamosok
Baleset történt a Simonyi úton.
Hirdetés
Hirdetés
Nemzetközi díjakat nyert a Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület
Nemzetközi díjakat nyert a Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület
Az Architizer A+Awards az építészet Oscar-díja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hetényi Zoltán marad a DEAC kapujában
Hetényi Zoltán marad a DEAC kapujában
Vannak még tervei Debrecenben.
Hirdetés
Hirdetés
Miskolcról Debrecenbe: a Loki szerződtette Macsó Mátét
Miskolcról Debrecenbe: a Loki szerződtette Macsó Mátét
A fiatal középpályás aláírta a szerződését.
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.
Autók ütköztek a debreceni kereszteződésben
Autók ütköztek a debreceni kereszteződésben
Áramtalanítják a járműveket.
Gazdaság
Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás
Ám úgy tűnik, nem mindenki ugyanannyit kap majd.
Nem csak lakni, élni is lehet Bojton
A fejlesztések mellett a közösségépítésre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a faluban.
Komádiban még mindig sokaknak kapaszkodó a közmunka
A közfoglalkoztatás egyszerre jelent megélhetést és városfenntartást – mondja a polgármester.
Nem elég a Sziget-kék, még bocsok is születtek
Egyre nehezebb a verseny a debreceni állatkert számára, de nem csak ők küzdenek a jegyvásárlókért.
Nőtt a gyereklétszám, megújult az óvoda Kismarján
Három év alatt felújítások, új programok és egyre több beiratkozó érkezett a Tarka-Barka Óvodába.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.