Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mihály, gyere, mesélj!

| 2010. 10. 11. | 09:53:05
Debrecen – Az ügynökségi jelentések szerint több 10 ezren látogatták meg Mihály neve napján a hagyományos őszi vásárt, ahol főtt kukoricát, de lábtörlőt is lehetett venni.
Mihály, gyere, mesélj!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A vasárnap véget ért Mihály-napi nagyvásárban az a jó, hogy nem tematizált: nem kényszerítik rá az emberre a logikát. A kínálat kánaáni bőségre utal, a forma a szenvedélyes-hangos, néha kusza középkorra. Akiben elég elszántság és éberség van, az akár egy komplett házat is berendezhet (kerttel együtt!) a mindenféle portékából, hiszen a szalonnasütőtől kezdve a fürdőköpenyig mindent be lehet szerezni. Az őszi forgatagnak megkegyelmezett az ég: izzadni nem lehetett, a több mint ezer árus azonban így is hálás volt, amiért nem eredt el az eső – holott ígérték a meteorológusok. Az autósok bosszankodhattak – a belváros irányába kerülővel lehetett csak eljutni, a környéken lakók viszon a Böszörményi út széltében-hosszában a saját járgányukkal sem tudtak parkolni, hiszen minden bokor tövében nagy volt a kereslet a várakozóhelyekre.

Saj(á)tos hangulatban

Nagy sikert aratott a Tourinform debreceni irodája által jegyzett régi idők vására, ahol 17 kiállító és több, mint 20 kulturális és művészeti csoport várta az érdeklődőket. Az egykori debreceni vásárokat idéző gasztronómiai és turisztikai attrakció kedvelt helyszíne volt a sajtkészítők utcája, ahol a térség specialitásait, különféle ízesítésű kecske- és juhsajtokat, gomolyákat, különleges túrókat kóstolhattak és vásárolhattak meg az érdeklődők.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Szárazság: alternatív öntözési megoldás Debrecenben
Szárazság: alternatív öntözési megoldás Debrecenben
Úgynevezett technológiai vízzel locsolnak.
Rablás Debrecenben, fényes nappal
Rablás Debrecenben, fényes nappal
A rács mögött várja a további sorsát a tettes.
A debreceni „simli” után is keresik a tervezőt
A debreceni „simli” után is keresik a tervezőt
Nem csak a Vértesi úti felüljáróról van szó.
A nemzetközi fronton erősít a Debreceni Egyetem
A nemzetközi fronton erősít a Debreceni Egyetem
Egyre élesebb az egyetemek közötti verseny a hallgatókért.
Több százerezer forintos biciklit lopott Debrecenben
Több százerezer forintos biciklit lopott Debrecenben
Nem sokáig élvezte a bringázás örömeit.
Kossa György elköszönt: lezárul egy korszak a Debreceni Egyetemen
Kossa György elköszönt: lezárul egy korszak a Debreceni Egyetemen
A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnökeként utoljára szólt a Debreceni Egyetem szenátusa előtt.
Ingyenes programokkal tér vissza a Virágudvar
Ingyenes programokkal tér vissza a Virágudvar
A Debreceni Virágkarnevál kísérőrendezvénye mindenkit vár az Ifjúsági Házban.
Kezdődhet a Nagyállomás felújításának előkészítése
Kezdődhet a Nagyállomás felújításának előkészítése
A Debrecen–Nyíregyháza vasútvonal korszerűsítését is érinti a kormányhatározat.
Tömegek boroztak, fröccsöztek a Békásnál
Tömegek boroztak, fröccsöztek a Békásnál
Szombat este körözni kellett szabad helyekért.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Szárazság: alternatív öntözési megoldás Debrecenben
Szárazság: alternatív öntözési megoldás Debrecenben
Úgynevezett technológiai vízzel locsolnak.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Felújítanák a berettyóújfalui Csonkatornyot
Felújítanák a berettyóújfalui Csonkatornyot
Turisztikai fejlesztésre készülnek.
Gazdaság
Mészáros cégét kizárták – közölte Kapitány
Az uniós források hazahozatalának és felhasználásának fontos alapelve van – írta.
Afrikai sertéspestis egy hazai állományban
Mind az 1850 állatot le kell ölni.
Magyar Péter: Megszüntettük a lopást és a pazarlást
Majd 1000 milliárd forinttal csökkentették a hiányt – jelentette.
Nemzeti Földalap: átláthatóbb hasznosítást ígérnek
Kiemelten támogatják az állattartókat és a fiatal gazdákat.
Támogatott tartalom
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Különleges éjszakai program várja az érdeklődőket augusztusban Debrecenben.
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Harmonikus és időtálló kert a Gulyás Tüzéppel
Válaszd a Semmelrock prémium térburkolatait!
Nyári sportok gyerekekkel
Nyári sportok gyerekekkel
Hogyan vigyázzunk a saját testünkre is?
A Magyar rapszódia érkezik Hajdúszoboszlóra
A Magyar rapszódia érkezik Hajdúszoboszlóra
Világszínvonalú néptáncelőadás Hajdúszoboszlón.