Mi is itt vagyunk! Összefognak a vidéki hírportálok

Mi, az itthon, legalábbis a Debrecenben maradók éppen azt latolgatjuk, könnyekben törjünk ki vagy a konyhaablakkal tegyük ugyanezt, mikor nyugat-magyarországi napsütésről hallunk. Persze a Cívishír munkatársa első zalakarosi bejelentkezésénél nem csak korai tavaszról beszélt, de arról is, milyen szemkápráztató elegancia és profi fogadtatás várta a Magyar Tulajdonú Független Hírportálok az új médiatörvény tükrében című konferencia helyszínén, a Hotel Venusban. Utáljuk is érte rendesen: mi dolgozni küldtük, úgyhogy mardosó irigység közepette vesszük tudomásul, hogy (szinte) nyaralni ment.
Érkezik Szalai Annamária
A kétnapos tanácskozáson – a havonta összesen 1 millió látogatóhóz eljutó – 12 sajtóorgánum munkatársai vesznek részt Győrtől Nyíregyházáig, Szegedtől Pécsig. A kecskeméti illetőségű Hírös Index által szervezett találkozó első napján (csütörtökön) egy átfogó hír- és reklámtevékenység lehetőségeiről esett szó, másnap (pénteken) Zalakaros polgármestere köszönti a grémiumot, majd az MTI vezérigazgató-helyettese beszél a nemzeti hírügynökség helyzetéről. Zalakaros jövőjét Virágné Bálint Mária, a Venus Hotel igazgatója vázolja. Őt követi (nagy várakozás által övezve) Szalai Annamária, a Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság elnökének és Bagó Zoltán EP-képviselőnek az előadása.
Folytatjuk!














































