Még az ég is siratta

Őszinte, szívbemarkoló írásai soha nem merülnek feledésbe. Sallangoktól mentes, körítés nélküli cívis öntudata mindig visszahúzta a városba. A sors kegye volt hozzá: Szabó Magdát 90 évesen érte a halál, olvasás közben, 2007. november 19-én. Rá emlékeztek a Dóczy- gimnázium diákjai kedden délelőtt. Csendes, bensőséges ünnepségen énekkel, zsoltárral, szavalattal tették színesebbé a kis ünnepséget. Az írónő örököse, Tasi Géza is részt vett a megemlékezésen.

Olvasói szegényebbek lettek egy, az emberi lelkeket a mélységig ismerő, mégis lepkefinomságú emberrel. Nem élt hiába: gyermekek generációi fogják olvasni a Bárány Boldizsárt, a Sziget-kéket. És talán nem felejtik el, ami kezd kimenni a divatból: az emberi szeretetnél nincs fontosabb és gyógyítóbb. 1958-ig elhallgattatták, de a sors kárpótolta: övé lett többek között a Kossuth-díj, a Femina-díj, a Corvin-lánc. És nem utolsósorban az a díj, amelynek nincs neve: percekig állva tapsoló közönség, rengeteg eladott könyv, órákig zokszó nélkül sorbaálló tömeg az autogramosztáskor. Nem utolsósorban az erkölcsi diadal: nemcsak a szemét és a ponyva kell, az emberek ki vannak éhezve az igazi irodalomra, amelynek egyik legszakértőbb művelője ment el közel 3 éve.

A Csokonai Színházban egyszer, nem sokkal halála előtt ígéretet tett: addig nem hal meg, amíg a Für Elise következő kötetét nem fejezi be. És mégis: ezt az ígéretét megszegte.
80 éves kora fölött is folyton úton volt, díjakat vett át Franciaországban, kiruccant Olaszországba, fáradhatatlan életkedvvel és lendülettel.

Emlékezzünk rá a Kiálts, város! néhány sorával:
„A te életeden csak az Úr fordíthat, és ha fordítani akar, akkor már meg is tette, és elrendelte a születésed percében, elkárhozol e vagy üdvözülsz. Ami a születésed és a halálod között történik, az nem számít. Az csak egy pillanat.”

CzA