Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Lehet, hogy a te kávédból lett adomány!

| 2010. 10. 26. | 12:55:33
Debrecen – A Debreceni Egyetem hallgatóit és dolgozóit is megérintette a vörösiszap: mintegy félmillió forint gyűlt össze a Töltsük meg együtt a vörösiszap-tározót adományainkkal 4 nap alatt akcióban.
Lehet, hogy a te kávédból lett adomány!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A vörösiszap-katasztrófa károsultjai részére a Debreceni Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet szervezett gyűjtést október 18. és 21. között. A kolontári tározó arányosan kicsinyítve elkészített mását az egyetem főépületében állították fel, az adományokat a makettben lehetett elhelyezni. Az előtérben képkiállítás is szemléltette a pusztítást – tájékoztatott  a Debreceni Egyetem. – A vörösiszap-katasztrófa Magyarország elmúlt évtizedeinek legjelentősebb környezeti katasztrófája, amely óriási emberi, anyagi és környezeti károkat okozott. Az akció célja az volt, hogy 4 nap alatt megtöltsük a felépített tározót adományokkal, és ezzel egy katasztrofális esemény szimbólumát pozitív üzenettel töltsük meg – mondta Püski Dániel egyetemi lelkész.

A bevétel 10 százalékát adták


A 450 ezer forint kisebb-nagyobb összegű egyéni adományokból, valamint az Egyetemi Templomban lévő kávézó heti bevétele 10 százalékának felajánlásából gyűlt össze. – Az összeg a Református Szeretetszolgálat segítségével jut el a rászorulókhoz. A pénzből most elsősorban a takarítás költségeihez járulunk hozzá, de a későbbiekben az újjáépítést is szeretnénk támogatni – tájékoztatott Püski Dániel. Ezért folytatódik a gyűjtés az Alfa és Omega Kávézóban, ahol a felállított makettben még hetekig el lehet helyezni az adományokat. Az akció a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű jótékonysági programsorozat része.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.