Lehet, hogy a te kávédból lett adomány!
A vörösiszap-katasztrófa károsultjai részére a Debreceni Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet szervezett gyűjtést október 18. és 21. között. A kolontári tározó arányosan kicsinyítve elkészített mását az egyetem főépületében állították fel, az adományokat a makettben lehetett elhelyezni. Az előtérben képkiállítás is szemléltette a pusztítást – tájékoztatott a Debreceni Egyetem. – A vörösiszap-katasztrófa Magyarország elmúlt évtizedeinek legjelentősebb környezeti katasztrófája, amely óriási emberi, anyagi és környezeti károkat okozott. Az akció célja az volt, hogy 4 nap alatt megtöltsük a felépített tározót adományokkal, és ezzel egy katasztrofális esemény szimbólumát pozitív üzenettel töltsük meg – mondta Püski Dániel egyetemi lelkész.
A bevétel 10 százalékát adták
A 450 ezer forint kisebb-nagyobb összegű egyéni adományokból, valamint az Egyetemi Templomban lévő kávézó heti bevétele 10 százalékának felajánlásából gyűlt össze. – Az összeg a Református Szeretetszolgálat segítségével jut el a rászorulókhoz. A pénzből most elsősorban a takarítás költségeihez járulunk hozzá, de a későbbiekben az újjáépítést is szeretnénk támogatni – tájékoztatott Püski Dániel. Ezért folytatódik a gyűjtés az Alfa és Omega Kávézóban, ahol a felállított makettben még hetekig el lehet helyezni az adományokat. Az akció a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű jótékonysági programsorozat része.