Lady GaGa rosszul lett volna a Fórumban

Nincs feleslegesebb dolog, mint szavakkal leírni egy divatbemutatót. Úgyhogy inkább csak benyomásainkat rögzítjük: a trendi öltözék idén a végtelenségig emberléptékű, már-már visszafogott, meghökkentő fogások nélküli. Mégsem fantáziátlan, hiszen remekül kombinál. A szabásnál hangsúlyosabb az anyag, ami láthatóan könnyű, csíkos, apró virágos, nyomtatott női arccal díszített vagy éppen akkora pöttyökkel, ami inkább már korong. A színek közül menő a friss korall, őrzi presztízsét a lila, de a föld árnyalatai sem tűnnek el. Örök a farmer, a fekete kiskosztüm, na meg a napszemüveg, amiből csak jó minőségűt érdemes venni. A fehérneműk a megszokotthoz képest kevésbé provokatívak, inkább szimpatikusan elegánsak.
A Fórum legalsó szintjén száznál is több meghívott hallgatta március 17-én a Fórum elsőemberének, Átányi Ajtonynak a szavait a – Katona Erzsébet által koreografált – show előtt, aki a vendégek köszöntése után kitért rá: március végéig az X-Faktor és a Megasztár énekesei adják majd egymásnak a bevásárlóközpontban a kilincset: mindannyian divatbemutatók között lépnek majd fel. Csütörtök este máris ízelítőt kaphattunk a programból, hiszen Király L. Norbi énekelt. Mindannyiunk örömére Tankcsapdát is.
Divatbemutatók:
Március 18. 16:00 és 17:30 óra
Március 19. 16:00 és 17:30 óra
Március 20. 14:00 és 15:30 óra
Március 25. 16:00 és 17:30 óra
Március 26. 16:00 és 17:30 óra
Március 27 14:00 és 15:30 óra
Sztárfellépők: A divatbemutatók között
Március 18. Tolvai Renáta
Március 19. Wolf Katalin
Március 20. Vastag Tamás
Március 25. Kökény Attila
Március 26. Shodeinde Dorka
Március 27. Domokos Fanni














































