Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kósa Lajos büntetőfeljelentést tesz

| 2010. 03. 31. | 20:33:39
Debrecen – Büntetőfeljelentést tesz Kósa Lajos annak kapcsán, hogy egy interneten közzétett felvételen egy férfi vesztegetéssel vádolja őt és Debrecen vagyonkezelő cégét.
Kósa Lajos büntetőfeljelentést tesz
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szerdán több napilap is arról számolt be: valótlan állításokat tartalmaz és kényszer hatása alatt született a videofelvétel. Kósa Lajos közölte: hozzá van szokva a rágalmazásokhoz választások előtt. Emlékezetett rá, hogy 2002-ben örömlányokkal hozták összefüggésbe, 2006-ban pedig az úgynevezett „Sutka-levéllel” próbálták lejáratni. Eddig mindegyik kapcsán indított jogorvoslati eljárást, amit megnyert.

A politikus kijelentette: semmi nem igaz abból, ami a videón elhangzott, amit azóta a nyilatkozó férfi s megerősített, mondván, hogy kényszerítés hatására, a Nemzetbiztonsági Hivatal nyomására tett.

Kósa Lajos ugyanakkor – mint kijelentette – fel van háborodva az ügy miatt. „Vérfagyasztónak” nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása idején, amikor Szilvásy György felügyelte az NBH-t ilyen megtörténhetett, de nem ez volt az egyetlen – utalt például az UDZ-ügyre.

Reményét fejezte ki, hogy a rendőrség kideríti, hogyan történhetett mindez.

Kérdésre válaszolva, a DEGA Kft.-vel kapcsolatban Kósa Lajos elmondta: korábban 50 millió forinttal támogatta a cég Vadkakasok városi-egyetemi közös csapatát. Az önkormányzatnak jelenleg két ügye van a céggel: az egyik, hogy a Dega tiltakozott egy szabályozási terv módosítása ellen, amit a helyhatóság – saját érdekét előtérbe helyezve – nem vett figyelembe.
A másik: a Dega kérte egy tulajdonában lévő terület átminősítését azzal az indokkal, hogy az önkormányzat ott gazdasági övezetet kíván kialakítani. Ez nem így van, a föld tehát marad mezőgazdasági terület – magyarázta Kósa Lajos.

A politikus a választási kampány kapcsán kijelentette: a szocialisták méltósággal is tudomásul vehetnék, hogy elveszítik a választásokat. Ehelyett kétségbe vannak este, kapkodnak, gátlástalanok, pedig bármivel állnak elő, semmi esélyük nincs – mondta Kósa Lajos.

A Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodája szerint hamisak azok az állítások, amelyek a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH) bármilyen módon összekapcsolják azzal, hogy kikerült a világhálóra egy Kósa Lajos debreceni polgármestert vádoló anyag.

A nemzetbiztonsági iroda az MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint az NBH Rónai Attilával, a videón szereplő személlyel semmilyen kapcsolatban nem állt, és így nem alkalmazhatott semmiféle pressziót, kényszerítést vele szemben. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok a törvényesség maximális betartásával végzik feladatukat – áll a közleményben.

A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap a birtokába jutott rendőrségi feljelentésre hivatkozva azt írta: a videó szereplőjének, Rónai Attilának az olajszőkítési ügyekben ismertté vált Portik Tamás mutatott be két férfit, akik azt állították, az NBH-tól jöttek, és Kósa Lajosról gyűjtenek adatokat. A két lap által közölt feljelentés szerint a Kósa Lajost rágalmazó videót 2007-ben vették fel, az egyik, magát NBH-sként bemutató férfi vezényletével.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Másfél hónapra áthelyeztek két buszmegállót Nagymacson
Másfél hónapra áthelyeztek két buszmegállót Nagymacson
Útépítési munkákat végeznek a környéken.
Két és fél milliárdból újul meg a Debreceni Egyetem két épülete
Két és fél milliárdból újul meg a Debreceni Egyetem két épülete
Az üzemeltetési költségek csökkenését várják a beruházástól.
Gazdaság
A benzin olcsóbb, a dízel drágább, mint a szomszédoknál
Magyar Ásványolaj Szövetség tájékoztatója.
A Termál Hotel és a Régi Vigadó is megújul
Építési vállalkozót keres az Aquaticum Debrecen Kft.
Debrecen is szóba került a kínai elnök látogatásán
Magyarország ebben az együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát - mondta az államfő.
Állami támogatást adnak a munkásszállók építéséhez
Vannak fontos kitételek, például a szobák ágyszámára vonatkozóan is.
Munkaruhákat vásárolna a debreceni vállalat
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Ötven perc alatt lehetne Debrecenből Nagyváradra érni
Lekerülhetett a napirendről a tram-train, másként kötnék össze a két nagyvárost.
Támogatott tartalom
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
A jövő kórháza az egészséges kórházi dolgozókon múlik
6 millió mozgással töltött perc. Díjat kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ is.
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Madarak és fák hónapja Debrecen város kisvasútjával
Fészekleső túra, madárgyűrűzés, interaktív foglalkozás és erdei túra is lesz.
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
Felújítanak a Hatvan utcán 32 parkolóhelyet
A DV Parking Kft. beszerzési hirdetménye.
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Rangos szakmai díjjal ismerték el a debreceni orvos munkáját
Furka Andrea a Richter Érdemérem különdíját kapta. .