Jöttek, mert menniük kellett. Debrecen, adsz esélyt?
Cívishír: – A befogadó állomás, az átmeneti otthon (a dolgozók minden jó szándéka ellenére) igazából átmeneti otthontalanságot jelent. Zaklatott, múltukat, életüket, családjukat, sorsukat gyakran kényszerűségből elhagyó emberekről van szó. A világ „szomorú” feléről jönnek – mit adhat nekik Magyarország? Mik a beilleszkedés első lépései?
Adóba Éva: – A befogadó állomáson élők kényszerből vannak itt. Elhagyták otthonukat, mert a körülmények nem tették lehetővé, hogy tovább ott maradjanak. Sokuknak az is elég, hogy itt biztonságban vannak. Némelyikük azonnal, míg mások egy kis idő után keresik fel egyesületünket, hogy szeretnének magyarul tanulni, mihamarabb dolgozni, megismerkedni az itteni szokásokkal. Azt hiszem, hogy Magyarország „csak” esélyt adhat egy új élet kezdésére.
Cívishír: – A Magyarországon élő, vagy ideig-óráig tartózkodó menekültekre mint hívatlan konfliktusforrásra tekint a többség. Az elfogadtatás, az objektív kép kialakítása elemi érdeke lenne mindkét félnek. Önök miben tudnak segíteni?
Adóba Éva: – Egyesületünk egyik fő feladata, hogy harcoljunk a diszkrimináció ellen és minél több lehetőséget kapjanak a menekültek a bemutatkozásra a befogadó társadalom felé. Több célzott kampányt szerveztünk már ezen cél elérése érdekében. (Önarckép, Figyelj rá, adhat neked stb.) Második alkalommal rendezzük meg Import hepaj című műsorunkat, melyen Magyarországon élő bevándorló művészek kapnak bemutatkozási lehetőséget december 4-én ingyenes multikulturális rendezvényünkön a Klinika Egyetemi Klubban. Kampányaink célja, hogy a menekültek megmutathassák a magyaroknak, hogy kultúrájukkal és tudásukkal gazdagíthatják ezt az országot. Feltéve, ha hagyjuk…
Cívishír: – Beszélhetünk-e tervszerű integrációról akkor, ha nem is tudjuk, meddig maradnak nálunk? Más bőrszín, más vallás, más értékek, szokásrend, gyakran egész más színvonalú civilizáltság. Jó nekik, ha bizonyos fokig megtanulnak alkalmazkodni, majd tovább állnak?
Adóba Éva: – Mindenképp szükség van az integrációra, hogy mihamarabb a magyar társadalom aktív részeseivé váljanak. Úgy tapasztalom, hogy a más országokba továbbutazók egy része nem tervezte, hogy továbbáll Magyarországról, de épp a hiányos integrációs politika és támogató rendszer miatt mégis sokan úgy döntenek, egy fejlettebb országban próbálják újra kezdeni az életüket. Azért azt hozzá kell tennem, hogy a debreceni befogadó állomáson nem valósul meg integráció, az itt lakók legnagyobb része nem vállalhat munkát, mert a jogszabályok nem teszik lehetővé.
Cívishír: – A gyerekek általában nyitottabbak az újdonságra, könnyebben bíznak, könnyebben szeretnek. Menekültként is nagyobb az esélyük elfogadni az új helyzetet?
Adóba Éva: – A gyerekek sokkal könnyebben beilleszkednek, gyorsabban sajátítják el a nyelvet és nem ritka, hogy „kis tolmácsokként” segítik a szülőket eligazodni Magyarországon. Viszont azt gondolom, hogy a beilleszkedés két félen múlik, így hiába nyitottak a menekült gyerekek a befogadó társadalom felé, ha az nem szívesen látja őket.
Cívishír: – Az önkéntességnek nincs túl nagy divatja hazánkban. A Menedéken keresztül tudnák esetleg segíteni a menekülteket valamilyen formában azok, akik akarnák? (magyar nyelv oktatása, szocializálás stb.)?
Adóba Éva: – Egyesületünknek évek óta vannak önkéntesei. Így van ez a debreceni befogadó állomáson is. Nagyon sokat segítenek a nyelvoktatásban, a különböző programok szervezésében, az ambulancia munkájában vagy „csak” játszanak a gyerekekkel. Értékelendő, ha valaki arra szánja a szabad ideje egy részét, hogy másoknak segítsen, ezért igyekszünk minél inkább támogatni önkénteseink munkáját. Egyik önkéntesünk épp most kapta meg Az év önkéntese díjat az Életfa Alapítványtól. Nagyon büszkék vagyunk rá.
Bereczki-Csák Helga
