Jön a görög kistestvér

Amit a „jövevényről” tudni kell, az az, hogy Görögország harmadik legnagyobb városa, Athéntől 220 kilométerre található. Lakosainak száma alapján nagyjából Debrecennel egy méretű, hiszen 250 ezren lakják. Abban is hasonlítunk, hogy – miként nálunk, úgy – ott is fontos szerepet tölt be a város életében a felsőoktatás. A Patraszi Egyetem a világ 200 legjobb egyeteme között szerepel, 1964-ben alapították. Amiben viszont nem tudunk közösködni, az a kulturális főváros szerep, amit Debrecennek nem sikerült kivívnia; Patrasz ellenben 2006-ban Európa Kulturális Fővárosa volt. A legkiemelkedőbb sportágak a patrasziak körében a futball, a kosárlabda és a röplabda.
A kapcsolatfelvétel Halász János, kulturális ügyekért felelős alpolgármester nevéhez köthető, de a kapcsolatfelvételt Tóth József, a Magyar Köztársaság athéni nagykövete is segítette. A kapcsolat tovább-bővítése és konkrét programok megtárgyalása érdekében 2009 novemberében Debrecen háromfős delegációt küldött a görög városba. Ismét ment Halász János alpolgármester, vele együtt Dr. Tar Károlyné, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója, valamint Stiegelmayer Anita nemzetközi referens. A megbeszélések alapján a kultúra, a gazdaság és az oktatás területein lehetséges a konkrét együttműködés kialakítása. Megnyílik a lehetősége annak is, hogy európai uniós pályázati lehetőségeket használjon ki a két város, például a kulturális területen történő cserék lebonyolításához.














































