Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Döntött a kormány: 10 milliárdot kap Debrecen az új stadionra

| 2010. 11. 08. | 09:02:27
Debrecen – Késő éjszakáig ülésezett a kormány, ám a döntésekről egyelőre nem sok szivárgott ki. Ami viszont biztosnak tűnik: Debrecenben 10 milliárd forintból új stadion épül. Ollé!
Döntött a kormány: 10 milliárdot kap Debrecen az új stadionra
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője a Független Hírügynökségnek így nyilatkozott: a kormány döntött arról, hogy Debrecenönkormányzatával közös projektcéget hoznak létre annak érdekében, hogy a városban felépülhessen a futballstadion és a helyi csapat rangos mérkőzéseken is tudja az ellenfelet fogadni. Erre a kormány két év alatt, két részletben 10 milliárd forintot szán.

Mint a Cívishír szeptemberben megírta, Kósa Lajos polgármester bejelentette: 2012-ben átadják a debreceni focistadiont. A kormányhatározat egyébként nemcsak a Nagyerdei Stadion, hanem a környező terület (Csónakázó tó, Új Vigadó) rekonstrukcióját érinti, vagyis nemcsak a futballt említi. Kósa Lajos elmondta: a környezetvédelmi szempontok számára is nagyon fontosak, éppen ezért a város felkérte Aradi Csabát, a Hortobágyi Nemzeti Park volt igazgatóját, hogy legyen a beruházás környezetvédelmi biztosa. Aradi Csaba elvállalta a megbízást, így talán a Nagyerdőért aggódók is megnyugodhatnak, hiszen nála nevesebb szakember nemigen van a környéken.
Az új létesítmény egyébiránt kisebb területen valósul majd meg, mint a mostani, lerobbant stadion, és maximum 20 ezres befogadóképességgel bír majd.

További híreink
Megújul a debreceni Tükörtó és környezete
Megújul a debreceni Tükörtó és környezete
A műemléki védettségű együttes része a ravatalozó épületének előterében található tó.
Kismamák kaptak választ mindenre Debrecenben
Kismamák kaptak választ mindenre Debrecenben
Az érdeklődők a klinika munkatársainak vezetésével járták be az intézményt.
Lezuhanó kamera Debrecenben: sajnálják...
Lezuhanó kamera Debrecenben: sajnálják...
A kameramozgató rendszer egyik motorja gyulladt ki.
Gourmet fesztivál: a nyugdíjasoknak és a gyerekeknek ingyenes
Gourmet fesztivál: a nyugdíjasoknak és a gyerekeknek ingyenes
A 10. Debreceni Gourmet Fesztivált június 12-14. között rendezik meg a Nagyerdőn.
Karambol a Bartók Béla úton
Karambol a Bartók Béla úton
Teljes útzár mellett helyszínelnek Debrecenben.
Pedagógusokat díjaztak a Debreceni Egyetemen
Pedagógusokat díjaztak a Debreceni Egyetemen
A világ gyorsan változik, de van, ami elengedhetetlen.
Baleset Józsán: terelőútvonalon a buszok
Baleset Józsán: terelőútvonalon a buszok
A Bocskai István utcában történt.
Debrecenben tárgyalják az elalvó mozdonyvezető ügyét
Debrecenben tárgyalják az elalvó mozdonyvezető ügyét
Több, a vasúti forgalmi utasításban rögzített szabályt megszegett.
Hirdetés
Hirdetés
Megújul a debreceni Tükörtó és környezete
Megújul a debreceni Tükörtó és környezete
A műemléki védettségű együttes része a ravatalozó épületének előterében található tó.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kismamák kaptak választ mindenre Debrecenben
Kismamák kaptak választ mindenre Debrecenben
Az érdeklődők a klinika munkatársainak vezetésével járták be az intézményt.
Hirdetés
Hirdetés
Lezuhanó kamera Debrecenben: sajnálják...
Lezuhanó kamera Debrecenben: sajnálják...
A kameramozgató rendszer egyik motorja gyulladt ki.
Szűcs Tamás: kirázott a hideg a tele lelátótól
Szűcs Tamás: kirázott a hideg a tele lelátótól
A válogatottban nincs barátságos mérkőzés - így a debreceniek középpályása.
Gourmet fesztivál: a nyugdíjasoknak és a gyerekeknek ingyenes
Gourmet fesztivál: a nyugdíjasoknak és a gyerekeknek ingyenes
A 10. Debreceni Gourmet Fesztivált június 12-14. között rendezik meg a Nagyerdőn.
Gazdaság
Felfüggesztették a devizahiteles pereket
Hatályba lépett a törvény.
Cipőt hív vissza az ALDI
Határérték feletti vegyi anyagok lehetnek benne.
Google hirdetés vagy SEO?
Melyikre van inkább szüksége egy vállalkozásnak?
Már szűknek bizonyulnak az intézmények Bocskaikertben
A folyamatosan növekvő lakosságszám miatt bölcsődei, óvodai és iskolai fejlesztésekre készül az önkormányzat.
42-es: komplett burkolatfelújításra lenne szükség
Kátyúzás, sebességkorlátozás és szakaszos felújítások tartják életben a nemzetközi főutat.
Lendületet vett Tiszagyulaháza fejlődése
Az utak, a közösségi terek és a turisztikai beruházások állnak a középpontban.
Támogatott tartalom
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
Nem csak a környékről járnak a berettyóújfalui strandra
A Bihar Termálligetbe Romániából, és nyugat-európai lakókocsis turisták is érkeznek.
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Debrecenben a lehetőségek városa épül
Nagyvállalatok és helyi cégek egyaránt toboroznak.
 Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Megnyílt Debrecen új prémium szépségszalonja
Professzionális szolgáltatások a L’Essence De Luxe-ban.
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
Borünnep Debrecenben: idén is jön a FestiWine
A rendezvényt hagyományosan zenei és szabadidős programok is kiegészítik.