Csőd kerülgeti a Bikát?

Sajnos ez így alakult - mondja az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatóhelyettese. Megítélték ugyan az 500 millió forintos uniós támogatást tavaly novemberben az Aranybika felújításához, a szerződést azonban nem írták alá. Az 1,4 milliárd forintos beruházáshoz szükséges önrészt a Cívis Hotels Zrt. nem tudta előteremteni. Többszöri határidő módosítás után sem. Ezért nem kapták meg a támogatást.
Ez egy 1,4 milliárdos fejlesztés lett volna. Ehhez 500 millió forint támogatást tudtunk biztosítani, a fennmaradó részt, körülbelül 900 millió forint saját erőből, vagy hitelből kellett volna biztosítani a pályázónak, sajnos ez nekik nem sikerült – mondta el Fésüs László, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatóhelyettese.
Az elmaradt beruházás is jele lehet annak, hogy anyagi gondokkal küzdhet az Aranybika. A szállodát működtető Cívis Hotels Zrt. november végén csődvédelmet kért. Ez azt jelenti, hogy a cég minimum 90 napig nem köteles fizetni hitelezőinek. A napokban összesítik a tartozásokat és tárgyalnak azok visszafizetéséről. Egy vagyonkezelő, más néven csődbiztos felügyeli a cég működését. A cégnél a fizetőképesség helyreállításán dolgoznak.
Hitelezőivel január 7-én ül le tárgyalni a Cívis Hotels.














































