Az Aranybika fizet!

A szállodában, amelyben a tartozás miatt kikapcsolták az áramot, csütörtökön gyertyák világítottak, a folyosók sötétbe borultak, a terek kihaltak voltak.
A vezérigazgató utalt arra: az 1990-es évek elején a munkavállalói részvényesi program keretében a korábbi vendéglátóipari vállalat menedzsmentje és dolgozói által privatizált cég már a múlt év novemberében csődvédelmet kért, s azóta tárgyalnak magyar származású, külföldön élő befektetőkkel az értékesítésről.
Közlése szerint 2006 óta folyamatosan csökken a szállóvendégek száma az Aranybikában. A turisztikai-vendéglátóipari ágazatot jelentős mértékben sújtó gazdasági válság hatásai mellett a szálláshelyek debreceni túlkínálata is hozzájárult a patinás hírű szálló hanyatlásához – vélekedett Hupuczi László.
A szakember, aki 22 éve elnök-vezérigazgatója a Cívis Hotels Zrt.-nek, megerősítette: előrehaladott tárgyalásokat folytat magyar származású külföldi befektetőkkel a cég eladásáról és további működtetéséről. Mindezek eredményeként február első felében létrejöhet a megállapodás a leendő tulajdonosokkal – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy szállóvendégeiket az Aranybikából a másik debreceni szállodájukba költöztették át.
A Cívis Hotels Zrt. szállodái és vendégházai:
Cívis Grand Hotel Aranybika *** – Debrecen
Best Western Hotel Kálvin *** – Debrecen
Cívis Hotel Délibáb *** – Hajdúszoboszló
Cívis Hotel Phőnix *** – Tiszaújváros
Cívis Hotel Kárpátia * – Tiszaújváros
Cívis Hotel Park *** – Gyula
Vendégházak:
Cívis Inn Tokaj Vendégház –Tokaj
Cívis Bika Tanya Vendégház – Debrecen-Pallag














































