Ásni kell, ha a járgányt belepte a hó

Vagy mi mással lehetne indokolni azt a döntést, hogy ilyen körülmények között megelégszenek a normál kitekintési lehetőség tizedével? Indulás előtt rá kell szánni10-15 percet, hogy kiássuk az autót a hó alól. Közben a motort is be lehet indítani, jót tesz neki, ha a nagy hidegben van ideje melegedni, és nem fogjuk egyből munkára. Be lehet kapcsolni – a legmagasabb fokozaton – a fűtést és a hátsó ablakfűtést is.
Kefével le kell söpörni az autó teljes felületéről (motorháztető, tető, csomagtartó) a havat. Ezt követően a lámpákat kell letisztítani, és az oldalsó ablakokat. Ez idő alatt a járó motor már meleg levegőt fújt az első szélvédőre, ezáltal könnyebben eltávolítható a lefagyás, és nem fogjuk feltépni az odafagyott ablaktörlőket. A hátsó szélvédőben szintén működésbe léptek a fűtőszálak, tehát sok dolgunk már nincs vele. Csak a letisztított felületen indítsuk be az ablaktörlő lapátokat, mert ha nem így teszünk, már néhány törlés is végzetes károkat okozhat a lapát felületében, és attól kezdve már csak maszatol.
Ha sikerült hótalanítani a járgányt, vigyázzunk, hogy ne nedves talpú cipővel lépjünk a pedálokra, mert könnyen lecsúszhat róla a lábunk. Legyen a közelben egy rongy vagy egy papundekli-darab, hogy felitathassuk a nedvet a cipőtalpunkról.














































