Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Amatőrök, de nem dilettánsok

| 2010. 09. 27. | 11:42:54
Debrecen – Céljuk:„Ne legyen az amatőrség dilettantizmus", ugyanis az egyházközségi sajtóban leginkább főállásuk mellett dolgoznak az elhivatottak.
Amatőrök, de nem dilettánsok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A debrecen–nyíregyházi egyházmegye meghívására péntektől vasárnapig Debrecenben tartották az egyházközségi lapok és honlapok szerkesztőinek találkozóját. A rendezvény vendége volt többek között Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi megyés püspök és Szikora József, a MAKÚSZ elnöke. A katolikus újságírószervezet elnöke az esemény előtt rámutatott: a találkozó egyik legfőbb célja, hogy érvényre juttassák a gyakorlatban, ne legyen az amatőrség dilettantizmus, ugyanis az egyházközségi sajtóban leginkább főállásuk mellett dolgoznak az elhivatottak.

A lehető legtöbbet kihozni

Szikora József, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke az MTI-nek elmondta, hogy immár kilencedszer rendezik meg a találkozót, amelyet első alkalommal Kormos Lajos plébános még kizárólag az egri főegyházmegye egyházközségi újságíróinak hirdetett meg. Azóta minden évben más-más helyszínen tartják ezt a rendezvényt.
A feladatot a nem hivatásos egyházi újságíróknak is úgy kell ellátniuk, hogy ne csak a történések sorrendjét adják át, hanem a lehető legjobbat hozzák ki az egyes eseményekből, témákból. A találkozók visszatérő szakmai kérdéseként említette, hogy milyen arculata legyen az egyházi sajtóorgánumoknak, a honlapokat miként érdemes fejleszteni, melyek azok az internetes tartalmak, amelyeket érdemes frissíteni, illetve melyek azok a rovatok, amelyeket folyamatosan, a címüknek megfelelő tartalommal lehet megtölteni.

Missziós munka

A plébániák jelentős részén 1990 óta rendszeres sajtótevékenység folyik: heti, havi vagy ritkább megjelenésű nyomtatott sajtóterméket készítenek, illetve az elmúlt évtizedben a kisközösségi honlapok száma is jelentősen nőtt. Munkájukkal segítik a helyi közösség építését, megerősödését, a vallási és helytörténeti ismeretek gyarapodását. Tevékenységük missziós jellegű is, mert az egyház életét, értékeit azokhoz is eljuttatják, akik nem rendszeres templomba járók.

Forrás: Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír, MTI

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
Orbán: minden, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazat kettőt ér
A miniszterelnök beszédet mondott a Békemeneten.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: 2024-ben 5-6 százalékkal nőhet a reálbér
Tavaly a béremelkedés inkluzív módon valósult meg, hiszen az alacsonyabb keresetűek bére nagyobb ütemben növekedett.
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.