Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ágoston köpönyegéből vöröscsillag bújt ki

| 2010. 12. 09. | 10:43:57
Debrecen – Az éles szemű mikuláscsomag-készítő rögtön kiszúrta, hogy a bolti zacskón lévő csizma alatt hatágú, sárga csillagok hevernek. Azon pedig már nem is csodálkozott, hogy a gyerek mikulássapkáját ötágú, vörös csillagok (vöröscsillagok?) díszítik.
Ágoston köpönyegéből vöröscsillag bújt ki
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az egészet Ágoston Tibor kezdte, amikor a Jobbik Petőfi téri keresztállításakor a belvárosi díszkivilágítás kék csillagaira azt mondta: azok egy másik vallás jelképei. Azzal, hogy a Dávid és a betlehemi csillagot összemosta, óhatatlanul is az ember eszébe juttatta a zsidó vallást és a sárga csillagot, annak történelmi szerepével együtt. Mivel az éles szemű mikuláscsomag-készítő ilyen hangulatban rögtön kiszúrta, hogy a bolti zacskón lévő csizma alatt éppen hatágú, sárga csillagok hevernek, már nem is csodálkozott, amikor a gyerek ötágú, vörös színű csillagokkal díszített mikulássapkában jött haza az iskolából. Ez utóbbi nem tiltott önkényuralmi jelkép?

Megkülönböztető jelvény volt

A sárga csillagról a mazsihisz.hu azt írja, hogy Németországban a zsidókat egyebek mellett megkülönböztető jelvény viselésére kötelezték (1947. szeptember 19.), s ez a jelvény a középkori minták nyomán kialakított, hatágú sárga csillag volt. Benne gót betűs Jude, „zsidó” felirat állt. Ezt a jelvényt a német uralom alá jutott területeken már 1939. november 23-ától kezdve viselnie kellett minden zsidónak. Magyarországon 1944. április 5-étől kezdve írták elő a sárga csillagot, és elhagyták belőle a feliratot.
A Dávid-csillagot egyébként (melyet két egymásba fordított háromszög alkot) legkorábban a bronzkori díszítéseken használták Mezopotámiában, Angliában – írja a Larousse enciklopédia. A 16. századtól a zsidó közösségek hivatalos emblémája lett, a 19. századtól pedig a zsidóság és a zsidó vallás jelképévé vált. A mikulászacskóra pedig feltehetően merő véletlenségből került.

Csillagok, vörösek

És a vörös színű csillagok a fej körvonalán? Ezzel kapcsolatban Wikipédiát lapoztuk fel. Azt olvastuk: az önkényuralmi jelkép a magyar jog szerint olyan jelkép, amelynek használatát törvény tiltja (horogkereszt, SS-jelvény, nyilaskereszt, sarló-kalapács, ötágú vöröscsillag vagy ezeket ábrázoló jelképek – kivéve, ha ezek ábrázolása ismeretterjesztő, tudományos vagy művészeti célokat szolgál.) Az Európai Unióban nincs egységes szabályozás az önkényuralmi jelképekről, illetve azok használatáról – nemzeti hatáskörbe tartozik a kérdés. A kommunista diktatúrák jelképei például a legtöbb országban nincsenek betiltva, Magyarország az első volt ezek betiltásában. Sokan azonban megkérdőjelezik, hogy a vöröscsillag mennyiben tekinthető önkényuralmi jelképnek, hiszen az jóval a kommunista diktatúrák megjelenése előtt a munkásmozgalmak vezető jelképévé vált.
A tiltás mellett érvelők azonban arra hivatkozhatnak, hogy a horogkereszt is sok ezer éves szimbólum, s ha azt betiltották a XX. században betöltött szerepe miatt, akkor a kommunista diktatúrák jelképeit is be kell.

Nem egészen világos tehát, mit keresnek ezek a kis csillagocskák a gyerekek mikulássapkáján.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Debreceni ügy: a MÁV cáfol
Debreceni ügy: a MÁV cáfol
A panasz szerint a buszsofőr nem állt meg a kánikulában egy 13 éves lánynak.
Balos javaslatokkal értett egyet a fideszes polgármester
Balos javaslatokkal értett egyet a fideszes polgármester
Debrecen vezetője találkozót kért Vitézy Dávidéktól, de azt mondta, hogy választ sem kapott.
Bezárták a Semcorp gyárát Debrecenben
Bezárták a Semcorp gyárát Debrecenben
A hatósági vizsgálatok idejére.
Polgármesteri hivatal: Magyar Péter nem mondott igazat
Polgármesteri hivatal: Magyar Péter nem mondott igazat
A debreceni Semcorp-gyár szennyezése a téma.
Debreceni Fidesz: Papp László nem felelős
Debreceni Fidesz: Papp László nem felelős
Kiállnak a polgármester mellett.
Több mint százmillióért megvették a „Don-kanyart”
Több mint százmillióért megvették a „Don-kanyart”
Ténylegesen krimibe illő az évtizedek óta pusztuló egykori debreceni vendéglátóhely története?
Búcsúztatják az Apolló mozi nagytermét
Búcsúztatják az Apolló mozi nagytermét
Minden idők leghosszabb vetítéssorozata indul el Debrecenben - írják.
Magyar Péter: a debreceni polgármesternek távoznia kell
Magyar Péter: a debreceni polgármesternek távoznia kell
Szerinte a polgármesternek pontos tudomása volt az óriási szennyezésekről.
Autók ütköztek a Kassai úton
Autók ütköztek a Kassai úton
Torlódásra kell számítani a debreceni kereszteződésnél.
Vármegyék helyett újra megyék jönnek
Vármegyék helyett újra megyék jönnek
A főispán elnevezést a kormánymegbízott váltja fel.
Debreceni polgármester: nem mondok le
Debreceni polgármester: nem mondok le
Papp László visszautasítja a TISZA Párt debreceni képviselőinek állításait.
Hirdetés
Magyar Péter most Áder Jánost „találta meg”
Magyar Péter most Áder Jánost „találta meg”
A volt köztársasági elnök reagált.
Hirdetés
Hirdetés
Focisérülésből csontdaganat – összefognak Derecskén
Focisérülésből csontdaganat – összefognak Derecskén
Egy fiatal konyári apa vágya egy protézis.
Sokan várnak bekötésre – megnyílt a pályázat
Sokan várnak bekötésre – megnyílt a pályázat
A fejlesztésekkel több megújuló energiát kapcsolnak a rendszerbe - közölte a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kánikula: enyhítenek az állatok szenvedésén
Kánikula: enyhítenek az állatok szenvedésén
Hatékony és biztos hűsítést nyíújtanak az állatoknak.
Debreceni ügy: a MÁV cáfol
Debreceni ügy: a MÁV cáfol
A panasz szerint a buszsofőr nem állt meg a kánikulában egy 13 éves lánynak.
Patinás egylet ellen mutatkozik be a DVSC
Patinás egylet ellen mutatkozik be a DVSC
A bécsiek is a negyedik helyen végeztek a bajnokságban, akárcsak a debreceniek.
Erős félévet produkált az autópiac Magyarországon
Erős félévet produkált az autópiac Magyarországon
Kiemelkedő a bővülés az elektromos autók szegmensében.
Gazdaság
Korszerűbb utak és biztonságosabb közlekedés Polgáron
Az új támogatási forma beruházásai egyszerre javítják a közlekedést és a közszolgáltatások színvonalát.
Új vezérigazgató a HUNÉP Zrt-nél
Az új vezetés célja a stabil működés, a szakmai folytonosság és a változó ügyfélelvárásokhoz való alkalmazkodás.
Nemzetközi elitcsapattal magyarázkodik a debreceni Semcorp
A városvezető már nem látja őket szívesen Debrecenben.
Papp László: a Semcorp költözzön el!
A tevékenysége nemkívánatos Debrecenben – így a polgármester.
Fidesz: előre szólunk, ebből baj lesz
Csak a gazdaság fejlődését segítő költségvetést hajlandók támogatni.
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A Gulyás Tüzépen segítünk megtalálni a megfelelő választást.
Támogatott tartalom
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Ahol a zene és a hit erejének segítségével közösségre találunk Debrecenben.
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Debrecenbe, Kürtös utcai irodájába keresi munkatársát az ingatlanközvetítő hálózat.
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Különleges esti programok várják az egész családot júliusban.
A DV Parking Kft. pályázata
A DV Parking Kft. pályázata
Beszerzési hirdetmény: útburkolati jelek felfestőjét keresik.