Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Aba-Horváth István: a cigányság vezetői hallgatnak

| 2011. 03. 31. | 20:11:20
Debrecen – Aba- Horváth István, a megyei cigány önkormányzat elnöke nem titkolja: a cigány vezetőket is hibáztatja a kialakult áldatlan állapotokért. Többek között a hadházi helyzetről is kérdeztük. (Cívishír-interjú)
Aba-Horváth István: a cigányság vezetői hallgatnak
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cívishír: – A kisebbségi ombudsman azt mondta: a gyöngyöspatai eset bármikor előfordul, ugyanis vannak települések, ahonnan kivonult az állam. Hadház is ilyen?
Aba-Horváth István : – Reméljük, hogy nem! Még bízunk abban, hogy a kormány, illetve képviseletében a felzárkóztatásért felelős államtitkár kiáll majd a hajdúhadházi romák mellett is. Mert őszintén szólva az, hogy Brüsszelben magyar elnökséggel romastratégiát dolgoztak ki jól fűtött és biztonságos dolgozószobákban, kevéssé látszik segíteni a telepeken élő roma kisebbséget. Még csak azt sem tudjuk, mi pontosan az a program. Teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy a magyar állam az Európai Unióban felelős terveket dolgozzon ki a cigányok felzárkóztatásáért. Azzal azonban nem, ha mindeközben elfedi a hazai cigányellenes hangulatot, a cigányok érdekképviseletének és felzárkózásának égető problémáját. Nagyon elszomorít minket, hogy az Országos Roma Önkormányzat nem tesz semmit az ellen, hogy nyíltan, etnikai alapon cigányellenes felvonulásokat tartson a cigányok megfenyegetésének és megfélemlítésének céljával egy bejegyzett civil szervezet, illetve. mozgalom. Felmerül bennem a kérdés, vajon mire volt jó a romaügyi biztosi poszt, s mire kapja a pénzét az ORÖ? Nagyon remélem, hogy érdemben segítséget kapnak a hajdúhadházi romák is végre tőlük – mert nagyon el vannak maradva a cselekvéssel ezek a jól fizetett szervek. Ez nem pártpolitikai ügy, ez társadalmi közérdek és hivatali kötelesség. Azokon a településeken, ahol a gazdasági recesszió nagy, és sok az elszegényedett cigány és magyar, ott a feszültség elkerülhetetlen, s a szélsőséges csoportok ezt használják ki saját maguk megerősítésére, társadalmi bázisának kiépítésére. Ez azonban éppen hogy nem megoldás a problémára, hanem olaj a tűzre. A hivatali szerveknek ehhez meglátásom szerint nem volna szabad asszisztálniuk. A szegény embereknek – legyenek romák vagy magyarok – nem masírozásra és megfélemlítésre van szükségük, hanem érdemi párbeszédre, valós munkahelyekre, igazi esélyekre a felzárkózáshoz! Csak megjegyzem, hogy az az ország, ahol magyar magyar ellen támad, az meghasonul, és a folyamat végén mindenki vesztessé válik. Még a Biblia szerint is.

Cívishír: – A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület a hírek szerint huzamosabb ott-tartózkodást tervez. A hadházi cigány vezetők fordultak-e Önhöz ezzel kapcsolatban, kértek-e segítséget, tanácsot?
Aba-Horváth István: – Igen. Sajnos nem nagyon tudtak máshová fordulni. A rendőrség ugyan partner, a polgárőrség is, de a törvényi korlátaik gúzsba kötik őket. A véleményemet sok fórumon elmondtam már. A hajdúhadházi problémát a helyiek fogják megoldani. Amit én tenni tudok, az a felvonulás elleni nyílt tiltakozás, a fenyegetett cigány emberekért a nyilvánosság előtt való széles körű kiállás. Mindenkit, így a roma vezetőket is higgadtságra, fegyelemre, nyugodtságra intem. Mert jól tudom, hogy az ilyen felvonulások provokációk. De nem értek azzal egyet, hogy ezek csak provokációk lennének. Ez nyílt fenyegetése és megalázása etnikai alapon egy társadalmi rétegnek. Ez pedig számomra mint keresztény európai és magyar állampolgár számára elfogadhatatlan! És akkor is így gondolom s tenni kívánok ez ellen, ha ez sokaknak esetleg nem tetszik. És felháborít, hogy ezt ma meg lehet tenni Magyarországon. Talán érdemes lenne ennek is megtalálni végre a felelősét. Mert ha ezt meg lehetett tenni Gyöngyöspatán, s meg lehet tenni Hajdúhadházon, akkor már bárhol meg lehet tenni. Ez egyértelmű uszítás a romaság ellen. És ebben a folyamatban igenis bűnös, aki hallgat, és nem cselekszik! A gyermekeink jövőjéről van szó, és az emberi alapértékek tiszteletben tartásáról. Az új alkotmány is szól erről, ha jól tudom. Ideje lenne már a gyakorlatba is átültetni ezeket az elveket, mert érdemi fellépés nélkül ezek csak papírba ágyazott üres szavak maradnak. Ez pedig rövidtávon lehet, hogy valakik érdekét képviseli, de hosszú távon ennek mindenki csak vesztese lehet!

Cívishír: – A cigányság sem egységes még helyi szinten sem, és úgy tűnik, országosan sem. Lehet, hogy ez is a problémák egyik forrása?
Aba-Horváth István: – Ez nem a forrása, hanem a megoldási kísérletek gátja. Őszintén: ami olyan fontosnak tűnt a kisebbségi választások előtt, az kit érdekel most a kisebbségi választások után? Tudniilik hogy melyik roma párt nyerte a választást? Már elnézést, de a lőtéri kutyát sem érdekli! A megválasztott képviselőknek és tisztviselőknek kutya kötelességük lenne kiállni a fenyegetett roma polgártársakért. Ehelyett a volt romaügyi biztos hallgat. Az ORÖ elnöke és vezető képviselői hallgatnak. A roma országgyűlési képviselők hallgatnak. Ez egyszerűen lassú öngyilkosság! Ki felett akarnak ezek elnökölni s kit akarnak képviselni 10 év múlva? A hallgatásukkal és impotens viselkedésükkel, semmis érdekképviseletükkel épp azt segítik elő, hogy szép lassan megszűnjön s eltűnjön a roma érdekképviselet!

Ideje lenne már annak, hogy ezek az emberek, a roma politikusok rájöjjenek, hogy összefogás nélkül a teljes roma társadalmat csak kihasználják és bűnbakot képeznek belőlünk. Aki ehhez asszisztál, az a gyermekei és népe jövőjét árulja el.

Ez a fajta széthúzás és rövid távú gondolkodás azonban nem specifikusan cigány „betegség”. Rá kell nézni a magyar politikai közéletre, vagy meg kell akár nézni a cigányellenes szélsőségesek retorikáját. Pedig mi mind egy nemzethez tartozunk. Talán a közös értékeinket és összetartozásunkat kellene megerősíteni ahelyett, hogy egymásra mutogassunk s köpködjünk. Talán lenne mit tanulni a Bibliából, az európai egyezmények szelleméből és különösen a magyar történelmi hagyományból. Ehelyett mindenki csak a saját érdekét nézi. Ez tényleg baj.

Cívishír: – Készültek, felkészültek-e a Szebb Jövőért egyesület hadházi megmozdulására? Mire számítanak?
Aba-Horváth István : – Igen. Megkerestük a hivatalos szerveket, rendőrséget, polgárőrséget, védelmet kértünk. Reprezentatív kérdőíves felmérést végzünk (a tervek szerint 500 fő megkérdezésével) a hajdúhadházi lakosok között, mi a véleményük a felvonulásról. Az eredményeket a nyilvánosság elé fogjuk tárni. Az esetlegesen szükséges válaszlépéseket – a lakosság véleményének ismeretében - meg fogjuk tenni. De mindenkinek meg kell értenie: a célunk nem lehet a feszültség keltése. Levélben fordultam Balog Zoltán államtitkár úrhoz segítségért. Informálisan az ORÖ segítségét is kértem már nemegyszer – jelen interjú is egy felhívás hozzájuk, ha tetszik. Remélem, lesznek annyira bölcsek és belátóak az érintett szervek és vezetők, hogy megakadályozzák ezt a felvonulást és a SZJPE tartós hajdúhadházi jelenlétét. Vagy, ha valamiért erre nem képesek, legalább kiállnak a roma honfitársakért, ha kell megvédik őket, s elhatárolódva a nyílt rasszista fenyegetéstől egyértelművé teszik, hogy ilyen és hasonló etnikai csoport-ellenes felvonulásoknak nem szabad többé megismétlődniük Magyarországon. Mert ha ez nem így lesz, az biztos hogy a magára hagyott cigányság megvédi magát, s többet nem ül fel mindenféle szlogeneknek. Merthogy nekünk nem ezt ígérte sem az ORÖ, sem a kormány.

Cívishír: – Az utóbbi időben több kritika is megfogalmazódott a kisebbségi önkormányzatok hatáskörével kapcsolatban, mondván, nem rendelkeznek tényleges hatáskörrel, anyagi fedezettel. Ön ehhez mit szól?
Aba-Horváth István : – Ez igaz. Először is legyünk önkritikusak: sok esetben a CKÖ képviselők nem elég felkészültek a közösség érdekképviseletére. Ennek oka az aluliskolázottság, a mesterségesen gerjesztett romapolitikai megosztottság. A kompetenciahiány, és nem egy esetben a rászorultságból fakadó önzés, önérdek. Ám ezeket viszonylag könnyen és rövid időn belül mind orvosolni lehetne, ha lenne rá valós politikai szándék. Mi ennek orvoslása érdekében egyebekben civil szervezetekkel összefogva sokat tettünk Hajdú-Bihar Megyében, Rácz Róbert (a megyei önkormányzat korábbi elnöke) és Kósa Lajos ebben valódi partner volt. Sok roma képviselőt képeztünk-fejlesztettünk tréningeken, CKÖ-ket számítógéppel segítettünk, stb. De ez egyelőre egy sziszifuszi munka első lépcsőfoka.

Ami a fő gond: ez a politikai szándék országos szinten sosem volt, és vélhetően most sincs meg. Kevesen tudják, de a törvény szerint a CKÖ-k mellérendeltjei és nem alárendeltjei a települési önkormányzatoknak. De a valóság az, hogy a települési CKÖ gazdálkodását a nagyönkormányzat szinte sehol sem engedi önállóvá válni. Nem tekintik partnernek a CKÖ-elnököt és képviselőket. A romák valahogy mindig csak papíron szükségesek a pályázatokban, a valóságban sem munkát, sem beleszólást nem kapnak egy projektbe sem.

Ráadásul minden arrafelé mutat, hogy a jelenlegi kormány a CKÖ-rendszer leépítésében érdekelt. Előbb lecsökkentették a települési képviselők számát 5-ről négyre – és ezzel nem a számbeli csökkenés a gond, hanem az, hogy páros számú képviselőtestület esetén nagyon sok CKÖ döntésképtelenné vált. Aztán egy tollvonással lecsökkentették a CKÖ-k éves költségvetését a több mint  felére. És mindehhez a jól fizetett, roma származású romaügyi biztos csak asszisztált, majd az eltitkolt döntés után pár nappal immár megválasztott ORÖ elnökként már azt mondta: ja, hát nem is tudtam annyira róla, ill. hogy nincs is ezzel semmi baj. Őszintén: nem tudom, belegondolt-e már abba valaki, hogy 4 fő évi 200 ezer forintból milyen érdemi munkát tudhat elvégezni?! Mert ebben az összegben benne foglaltatik a 4 fő tiszteletdíja (amit – legalábbis a megyénkben – a tisztességesebb képviselők nem is vesznek fel/szavaznak meg). Az iroda rezsiköltsége, irodaszerköltsége, stb. Humánerőforrás nulla. Nem meglepő tehát, ha a nagyönkormányzatok a hátuk mögött kiröhögik és függésben tudják tartani a CKÖ-ket. Hiszen egy kezdő települési önkormányzati dolgozó egy havi bére járulékokkal együtt alig marad el attól az összegtől, amit egy 4 fős CKÖ egy évi működésére kap! Ezt többnyire az önkormányzatok egészítik esetleg ki. Ha abból az irodafenntartás kijön, már örülhet a CKÖ és hálásnak kéne lennie. Ennek így nem sok értelme van.

Ráadásul az ORÖ jelenlegi elnöke a kiosztható  támogatások kapcsán nyíltan (!) kijelentette és vállalta: csak az a CKÖ kaphat támogatást, aki őrá szavazott. Érdekes módon ez sem a kormánynál, sem az ombudsmannál nem verte ki a biztosítékot. A tiltakozásul született néhány nyílt levél pedig nem érte el az Európai Unió küszöbszintjét.

És most tényleg nem vagdalkozni akarok, mert mint mondtam: most már az a fontos, hogy akit megválasztottak, az tegye a dolgát. De hát sajnos az a szomorú tapasztalatunk, hogy nem teszi az ORÖ a dolgát. És azért tartom súlyosan felelőtlennek a támogatás csökkentését és az ehhez való ORÖ-asszisztálást, mert a CKÖ rendszer meggyengítésével a roma érdekképviselet gyengül. A CKÖ-k valójában – ahogy Hajdúhadház esete is bizonyítja – a roma érdekképviselet és jogvédelem előretolt hídfőállásai egy olyan háborús, puskaporos helyzetben, ahol a hadi indok az etnikai alapú uszítás és nyílt romaellenesség. Mennyivel másként nézne ki most a helyzet, ha egy megfelelően képzett, felkészült, jogi és kommunikációs szakemberekkel megtámogatott helyi CKÖ megfelelő aparáttal és szélesebb társadalmi bázissal-beágyazottsággal vehetné fel a kesztyűt a SZJPE provokáló jelenléte és felvonulása ellen. Mert akkor büszke és elismert, europer emberek állhatnának ki a szélsőséges uszítással szemben, ahelyett, hogy bizonytalan, a közösségüket védeni akaró, de az erkölcsi és anyagi háttértámogatásban bizonytalan roma képviselők kényszerülnek megfelelni a történelmi kihívásnak. Egy olyan helyzetben, ahol még abban sem lehetnek biztosak, hogy a polgármester mellettük áll s kiáll-e ha kell. És ez nem az ő és nem a polgármester kritikája. Ez a magyar közéleté és hivataloké. Mert mi próbáljuk azt tenni, amit a haza és a közösségünk érdeke megkövetel. De tudva tudjuk, hogy jobb eszközökkel és feltételekkel sokkal hatásosabbak tudnánk lenni. S lehet, hogy eleve ki tudnánk húzni az ilyen felvonulások méregfogát, esélyt sem adva az etnikai alapú bűnbakképzésre, illetve teljesen a társadalom margójára írva át azt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán a romákra is számít a választási küzdelemben
Orbán a romákra is számít a választási küzdelemben
A miniszterelnök a Fidesz-KDNP kampányindító rendezvényén mondott beszédet.
Hirdetés
Hirdetés
Svájci ITF-tenisztorna: Bondár elődöntős
Svájci ITF-tenisztorna: Bondár elődöntős
A szoboszlói játékos 108. a világranglistán.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Újabb üzemanyagárstop jöhet
A jövő héten kiderül, hogy a kormány mit lép.
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A cirkuszművészet esszenciáját láthatják Debrecenben
A Magyar Nemzeti Cirkusz világsztárokkal mutatja be jubileumi műsorát.
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.