Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A tározó pusztított, a tározó segít

| 2010. 10. 18. | 16:44:55
Debrecen – A kolontári iszaptározó több száz ember életét tette tönkre, a belőle ömlő lúgos iszap emberéleteket is követelt. A kicsinyített mása talán enyhíthet a szenvedéseken.
A tározó pusztított, a tározó segít
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet egy egyedi ötlettel rukkolt elő: elkészítették a tározó arányosan kicsinyített (1:500) mását, és abba gyűjtik a pénzadományokat, amelyet a károsultak fognak megkapni. A Debreceni Egyetem főépületében található kis építménybe már hétfőn többen raktak pénzt, 100 forintostól 2000-es bankjegyig minden volt benne. A bejáratnál állók pedig szórólappal hívták fel a figyelmet az agyagépítmény rendeltetésére.

A kolontári tározó agyagból épített mása, valamint a hozzá tartozó, a katasztrófát ábrázoló fotók október 18 és 21-e között lesznek láthatóak az Egyetemi Templom előtti téren (rossz idő esetén az Debreceni Egyetem Főépületében). Ez idő alatt 9 és 18 óra között várják az adományokat. Az akció utáni időszakban az Alfa és Omega Kávézóban (Egyetemi Templom alagsora) lesz látható a minitározó. A kávézó bevételének 10 százaléka szintén a károsultaké lesz.

A kezdeményezéshez csatlakozott a római katolikus, a görög katolikus és az evangélikus egyetemi gyülekezet, valamint a Debreceni Egyetem is. A vörösiszap sújtotta területeken élőknek az adományt a Magyar Református Szeretetszolgálat juttatja el.  

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Leszakadt faágak maradtak a vihar után Debrecenben
Leszakadt faágak maradtak a vihar után Debrecenben
A cívisváros több utcájába is riasztották a tűzoltókat.
Hirdetés
Hirdetés
A választás hétvégéjén nyitva tart a legtöbb kormányablak
A választás hétvégéjén nyitva tart a legtöbb kormányablak
Kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyeiket intézhetik a hajdú-bihariak is.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Végre! Elkezdenék a Margit téri uszoda felújítását
Sok a munka. Kiírták a pályázatot.
Földutak kaphatnak aszfaltot Vámospércsen
Várják a kivitelezők jelentkezését.
Munkagépek a Tócóskertben; valamit muszáj lesz kezdeni a leromlott parkolóházzal
Június végére elkészül a szervizút részbeni megújítása.
Egyre több a külföldi vendég Debrecenben
Kijöttek az április adatok.
Különleges bokrétaavató a debreceni Sensirionnál
A dolgozói létszám megduplázódik a bővítéssel.
Támogatott tartalom
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
Frissíteni kell a városvezetést – Hajrá, Hajdúszoboszló!
FIZETETT POLITIKAI TARTALOM. Kanizsay György Béla, az egyesület polgármesterjelöltje alapjaiban változtatná meg a fürdőváros működését.
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
Felújítást kell végezni a vízműtelepen
A födém belső vízszigetelése tönkrement.