A katonaság gondoskodott az ovisokról

Kis-, középső- és nagycsoportban kezdik meg az évet a katonaszülők gyermekei, akik számára az együttműködési megállapodás az iskolakezdésig garantálja a férőhelyet.
Az intézmény vezetője örömmel számolt be arról, hogy a civil szülők már az első napokban érdeklődtek arról, mikor látogathatják meg a gyerekek a debreceni helyőrséget. Így a nagycsoportosok az ősszel, a középsősök pedig tavasszal ismerkednek meg a laktanyával.
Dr. Böröndi Gábor dandártábornok kezdeményezése alapján a dandár és az óvoda fenntartója közötti együttműködési megállapodás értelmében a havi alapítványi díjat a dandár állja. Ebbe az összegbe nem tartozik bele a térítési díj, amelyet a szülők fizetnek.
A kint dolgozók elsőbbséget élveznek
Főként a missziókban szolgálatot teljesítők családját támogatja ezzel a dandár, hiszen sokat jelenthet nekik, hogy azonos intézményben tudhatják biztonságban gyermekeiket. Így gyakrabban találkoznak, több lehetőségük adódik arra, hogy közös problémáikat megbeszéljék. Fontos, hogy a gyermekek érzelmi háttere, életkörülménye hasonló: egyik szülőjükről akár hónapokra is le kell mondaniuk. Ezen kívül a nem Debrecenben élő, de az itteni helyőrséghez vezényelt katonáknak is nagy könnyebbséget jelent, hogy nem kell egy ismeretlen városban óvodát keresniük.
Az óvoda is alkalmazkodik
A gyakorlatok, kiképzési feladatok változó időpontjai miatt lehetséges, hogy a szülők nem a megszokott időpontokban tudják hozni-vinni a kicsiket. Így nekik is jó, ha ilyen szempontból is össze tudnak tartani. Mindemellett az óvoda családbarát napirendje rugalmasan alkalmazkodik a családok életritmusához.














































