Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

2010, Debrecen: világsztárok, világbajnokságok, fesztiválok

| 2009. 12. 18. | 13:11:34
Debrecen – Hagyománnyá vált, hogy a zene- és táncművészet világsztárjai fellépnek Debrecenben. Olyan vendégek jönnek, akik – a főváros kivételével – nem lépnek fel máshol Magyarországon. Az új hagyományt 2010-ben is folytatja a Főnix Rendezvényszervező Kft.
 2010, Debrecen: világsztárok, világbajnokságok, fesztiválok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Katonazenekari Fesztivált ugyan lemondta a Honvédelmi Minisztérium a gazdasági helyzet miatt, ám fesztiválokat újraéleszteni sokkal nehezebb, mint megszervezni. Ezért idén valamilyen módon – például egy dzsemborival –, lesz a katonazenekari nap – ismertette a Főnix ügyvezetője, Makray Balázs.

Mint mondta, a Campus Fesztiválra is készülnek. Idén nagyobb szerepet vállal a szervezésben a kft., mint korábban: a technikai-logisztikai feladatokon túl a programokba és megvalósításukba is beleszólnak. Megbeszélték a rendezőkkel, hogy ők is lépkjenek be a magyar fesztiválszövetségbe – amelynek a Főnix már tagja.
A Bartók Béla Kórusversenyre komoly csoportok jelentkeztek, a Nyári Tárlat sem marad el.
Az év különlegessége, hogy a Világkarneválra – amelyre 2009-ben 27 országból jöttek nézők – 2010-ben eljön a Kubai Állami Népi Együttes.

A sztárvendégek debreceni fellépésének hagyománya – hiszen erről már ismert Debrecen – folytatódik 2010-ben is. Olyan előadókat hívnak meg, akik nem lépnek föl más magyarországi városban – csak Budapesten, vagy ott sem. A közönség láthatja többek között a Presidance Company produkcióját, Grammy-díjas Bobby Mc Ferrin, Paco De Lucia, Jan Garbarek koncertjét. A szervező kft.-nek foglalása van a Lord of Dance-re, a Disney life-ra, s az ABBA showra.

Január második felében kezdődik a Futsal Világbajnokság, és számíthat a nagyközönség a Ritmikus Sportgimnasztika Világkupájára is. Tervben van az is, hogy a kendóvilágbajnokság helyszíne Debrecen legyen.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Jó hír készülődik a lakóparkfejlesztőnek
Jó hír készülődik a lakóparkfejlesztőnek
Nagyobb beépítéshez járulhat hozzá a debreceni közgyűlés.
Újabb kör a debreceni zsidó idősotthon ügyében
Újabb kör a debreceni zsidó idősotthon ügyében
Ingyenes hasznosítás helyett ingyenes tulajdonba adásról van szó.
Debreceni vendéglátóhelyek számára jöhet lazítás
Debreceni vendéglátóhelyek számára jöhet lazítás
A Nagyerdőn és a Sámsoni út környékén sem kellene bezárni éjszakára.
Őrtüzek Székelyföld autonómiájáért
Őrtüzek Székelyföld autonómiájáért
Közös imádságra hívnak Debrecenben.
Aszfaltoznak az István út–Szoboszlói út kereszteződésében
Aszfaltoznak az István út–Szoboszlói út kereszteződésében
Ha teheti, kerülje a debreceni csomópontot!
Mi épül az egykori Pedi Klub helyén?
Mi épül az egykori Pedi Klub helyén?
Újabb ingatlanfejlesztés Debrecen belvárosában; még idén indulhat a kivitelezés.
Lángoló kukához vonultak a debreceni tűzoltók
Lángoló kukához vonultak a debreceni tűzoltók
A lánglovagoknak nem sok dolguk volt a nemzeti ünnepen.
Példaadó szakembereit díjazta Debrecen
Példaadó szakembereit díjazta Debrecen
„Felelősségvállalásuk és elköteleződésük Debrecen nagyszerűségéhez és elsőségéhez járul hozzá.”
Debreceniek és hajdú-bihariak is menetelnek Budapesten
Debreceniek és hajdú-bihariak is menetelnek Budapesten
Két nagy felvonulást tartanak a fővárosban.
Van, akiket Papp László távol tartana a hatalomtól
Van, akiket Papp László távol tartana a hatalomtól
Debrecen polgármestere nem feledkezne meg a pufajkásokról és karhatalmistákról sem.
1956: Debrecenben dördült el az első sortűz
1956: Debrecenben dördült el az első sortűz
Az egyetemisták, a munkások és civilek együtt vonultak utcára.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Elindult egy vonat Mátészalkáról – vezető nélkül
Elindult egy vonat Mátészalkáról – vezető nélkül
A jármű kilométerekkel arrébb ált meg, több váltót megrongált.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Jó hír készülődik a lakóparkfejlesztőnek
Nagyobb beépítéshez járulhat hozzá a debreceni közgyűlés.
Újabb kör a debreceni zsidó idősotthon ügyében
Ingyenes hasznosítás helyett ingyenes tulajdonba adásról van szó.
Újra virágkorukat élik a panelek
155 millióért kínálják a legdrágább lakást.
A DK visszaállítaná a nyugdíjak svájci indexálását
A párt a 150 ezer forint alatti nyugdíjakat 50 százalékkal megemelné.
Debreceni vendéglátóhelyek számára jöhet lazítás
A Nagyerdőn és a Sámsoni út környékén sem kellene bezárni éjszakára.
Mi épül az egykori Pedi Klub helyén?
Újabb ingatlanfejlesztés Debrecen belvárosában; még idén indulhat a kivitelezés.
Támogatott tartalom
Emlékparkot avattak Hajdúszoboszlón
Emlékparkot avattak Hajdúszoboszlón
A emlékülésen a hévizek atyjára emlékeztek.
Találd meg a jövőd a Debreceni Szakképzési Centrumnál!
Találd meg a jövőd a Debreceni Szakképzési Centrumnál!
Válassz technikumot vagy szakképző iskolát – tanulj szakmát, építs jövőt!
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
A sneaker ma már nem csupán cipő, hanem kultúra.
Hirdetés
Hirdetés