2012-07-12 17:01
0 hozzászólás
|
|||||||||
A Debreceni Egyetem elindította hivatalos alumni programját azzal a céllal, hogy olyan közösséget alakítson ki, amelynek tagjai kötődnek az intézményhez, összefogják a jelenlegi és volt hallgatókat, oktatókat, dolgozókat, és különböző szolgáltatásokat nyújtsanak számukra. A jelenlegi és jövőbeni alumni tagok a www.alumni.unideb.hu oldalon vehetik fel a kapcsolatot alma materükkel. A programhoz kapcsolódóan megjelent egy új folyóirat, a DEja vu magazin. Az egyetem Alumni Központja önálló standon mutatkozik be a Campus Fesztiválon. Csoporttalálkozót is segítenek szervezniAz Alumni Központ célja, hogy összefogja a végzett hallgatókat és lehetőséget biztosítson a kapcsolattartásra, ezáltal nyomon tudják követni ismerőseik szakmai előrehaladását, pályafutását, valamint az egyetem oktatási, tudományos és szakmai munkáját egyaránt. Teret és lehetőséget biztosít az oktatókkal, dolgozókkal való találkozásra, kapcsolati tőke kialakítására. Az egyetem pedig információkat tud nyújtani az új oktatási programokról, tudományos eseményekről, kulturális rendezvényekről, segítséget adhat a végzett hallgatóknak szakmai és közösségi programok (pl. csoport- és évfolyam-találkozók) szervezéséhez, valamint támogatja az aktív szakmai és személyes kapcsolatteremtést a végzettek, a jelenlegi hallgatók, az oktatók és a munkáltatók között.
|
|||||||||
|
|
|||||||||
( Ez komoly??? Nem fedezték fel, hogy megérkeztek az új villamosok )
: (Munkásember): "Ez a fotó elmehetne a gagyi tesco-s F&F divatfotós hímringyó képei közzé... ..."
( A debreceni alpolgármester rokona is nyithat trafikot )
: (villanyosos): "ja, az ajtókhoz egy-egy kislétrát javasolnék a könnyebb fel és leszálláshoz..."
( Ez komoly??? Nem fedezték fel, hogy megérkeztek az új villamosok )
: (villanyosos): "szerintem egyből rendszerbe kellene állítani úgy ahogy van,a kamionok hordozzák ..."
( Ez komoly??? Nem fedezték fel, hogy megérkeztek az új villamosok )
: (Kleine Móriczka): "\"Hogy mit kapnak ezért a felelősök, akik a városból, városházából és a pol..."
( Ez komoly??? Nem fedezték fel, hogy megérkeztek az új villamosok )
: Elhunyt Károlyi Ákos, a kiváló debreceni sportoló
: Algériaiak támadtak debreceni lányokra
: Lopott debreceni biciklik keresik gazdájukat!
: Kósa Lajos: Minden menekülttől elvárható, hogy normálisa ...
: A debreceni rendőrség restanciája
: Óriási felfordulás lesz Debrecenben
: Köztéri vécét alapítottak a hajléktalanok
: Ilyen gólt még nem láttak!
: A debreceni alpolgármester rokona is nyithat trafikot




