2012-07-22 08:51
0 hozzászólás
|
|||||||||
|
|||||||||
A mexikói származású amerikai színésznő, énekesnő karrierjét 2002-ben a Barney és barátai, című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Ennek a sorozatnak a szereplőválogatásán ismerkedett meg Demi Lovatoval, akivel a legjobb barátnők voltak, amíg Demi össze nem omlott. 2007-ben kezdődött a Varázslók a Waverly helyből című Disney-sorozat, amelyben Selena játssza az egyik főszereplőt, Alex Russót. Budapesti forgatás2008-ban két filmben is szerepelt. 2009-ben elkezdődött a Hercegnő védelmi program forgatása, amiben Demi Lovatóval együtt szerepel. Szintén 2009-ben jelent meg a Varázslók a Waverly helyből filmváltozata is. 2010-ben az amerikai mozikban bemutatták Selena új filmjét, a Ramona And Beezus-t. Ramonát 2009-ben alakította csapatát, a Selena Gomez & the Scene-t. Első albumuk, a Kiss & Tell is ebben az évben jelent meg. 2010-ben forgatta Monte Carlo című filmjét, melyet 2011. július 1-jén mutattak be. A Monte Carlo 2011-es amerikai romantikus vígjáték, amit Tom Bezucha rendezett. A forgatások 2010 tavaszán kezdődtek Budapesten. Főcímdalok, lemezekZenei karrierje 2006-ban kezdődött a Brain Zapped című filmben. A Varázslók a Waverly helyből betétdala lett az Everything Is Not What It Seems. A 101 kiskutya DVD-hez énekelte el a Cruella de Vil című számot. Éppen a 16. születésnapja előtt aláírt egy szerződést a Hollywood Recordsszal, bár azt mondta, inkább énekelne együttesben, mint szólóban. 2009 őszén megjelent Selena első szólóalbuma Kiss&Tell címmel, amelyben a The Scene is közreműködött. 2010 nyarán mutatták be a Round & Round videoklipjét, amelyet Budapesten forgatott. Selena énekli az Indul a risza! című sorozat betétdalát. Következő kislemeze: Who Says. A dal 2011. március 8-án debütált egy amerikai rádiónál, a klip március 14-én jelent meg. Június 17-én jelent meg az album hivatalos második kislemeze, a Love You Like A Love Song.
|
|||||||||
|
|
|||||||||
( ByeAlex, a legkisebb királyfi és az ő Kedvese, amitől jó neki )
: (Na siehst Du, liebe Patricia ): "der Song hat unsere Nation richtig verzaubert. Soll dass heißen, dass wir Deut..."
( ByeAlex, a legkisebb királyfi és az ő Kedvese, amitől jó neki )
: (ANTIBÁCSI): "A kis afgán gyerek a 2.képen is belépett a Jobbikba? Különben rokonszenvesnek t..."
( Fáklyás felvonulást rendeznek az erőszak ellen Debrecenben )
: (Bimmerboy): "Most nézem, hogy tuti kis fotósorozatot hozott le a dehir.hu. Ajánlom figyelmet..."
( Fáklyás felvonulást rendeznek az erőszak ellen Debrecenben )
: (Bimmerboy): "Bravó, gratulálok Nektek! Örülök, hogy jól sikerült a demonstráció. Biztos vol..."
( Fáklyás felvonulást rendeznek az erőszak ellen Debrecenben )
: ByeAlex, a legkisebb királyfi és az ő Kedvese, amitől jó ...
: Lopott debreceni biciklik keresik gazdájukat!
: Bankrablás Debrecenben!
: Elindult a magyarok hada
: „Kibaszott híradó”: felfüggesztették Szebeni ...
: Elkezdték a debreceni kísértetház kipucolását!
: Anyád! Minden idők legjobb magyar reklámja!
: Halál az egykori GÖCS-nél
: Ő rabolta ki a bankfiókot! Felismeri?




