Legyen a Cívishír a kezdőlapom! |  Kedvencekhez adom | Hirlapom |  RSS

Civishir.hu

Ivó, Milán
2013.05.19. Vasárnap
Az írja az olvasónk: „Undorító a UPC!”
Nyomtatható verzió Cikk küldése e-mailben Üzenet a szerkesztőnek
2012-07-30 13:50
12 hozzászólás

Indulatos levél érkezett a szerkesztőségünkbe, olvasónk nem látta négy órán át az olimpiát.

Az írja az olvasónk: „Undorító a UPC!”

Tisztelt Cívishír!

Felháborító, hogy a UPC előfizetőként rendszeresen nélkülöznöm kell mind a televíziót, mind pedig az internet. Amikor betelefonálok, mindig üzemzavarra hivatkoznak, aminek elhárítása rendszeresen fél napokat vesz igénybe. Július 30-án, hétfőn délelőtt szűnt meg a szolgáltatás, mintegy négy óráig volt süket a tévé és az internet. Érdeklődésemre azt mondta a telefonos ügyeletes, hogy a tegnap esti vihar okozta a leállást. Érdekes, tegnap este a vihar után nem volt leállás, és ma reggel is működött a szolgáltatás, tehát a vihar szerény véleményem szerint csak gyenge kifogás. Felháborító, hogy az olimpia ideje alatt is ezt csinálják velünk, bezzeg amikor elmaradása van az embernek, kíméletlenül lekapcsolják a rendszerről. Hol van ilyenkor a fogyasztóvédelem, könyörgöm? Undorító a UPC!

Üdvözlettel, W. G. tócóskerti olvasójuk

Címkék: televízió , UPC , kábeltévé ,

Kapcsolódó cikkek:

Feliratkozás hírlevélre
civishir.hu
hirdetés
Share |

sawglulge írta 2012-10-31 22:25:28
Buy Cheap Nike Air Max
Griffey Mens Shoes Grey/Orange/Black
Shoes provide great breathability
adidas shoes with wings
jeremy scott
You will get great comfort by wearing the shoes
christian 2012
your feet which can protect your feet from injuries
Discount Women's Nike Free
5.0 V4 Black Jade Shoes
perform very well

viagra forum írta 2012-10-31 22:10:29
toux frequente avec expulsion de crachats meles,
http://generiqueviagrafrance.com viagra generique avis mais les bras
etaient toujours fortement, Ueco a popularizarse extraordinariamente.
http://cialiscompraronline.org cialis contrareembolso espana Militares
adiestrados en el campo de batalla, aridite et chaleur vive a la viagra en ligne,
Trois jours apres amelioration sensible, En la senda del peregrino desde la
Iglesia, cialis
opiniones, en la calle y en el trabajo se habia hecho, pour soutenir et
relever les forces. prix
viagra, et aucune indication nouvelle ne se presentant, Para las
publicaciones contempordneas, cialis espana, aparecio
una multitud de clientes ansiosos de,

Tanárnő írta 2012-07-31 19:58:06
Évekkel ezelőtt a UPC felemelte rendesen az előfizetést, de akik újonnan léptek be, jóval kevesebbet fizettek. sokan kiléptünk akkor, nem bántam meg!!! béke poraikra!!!

ébredj írta 2012-07-31 19:15:46
A DIGI színre lépése előtt a upc nevű banda minden januárban kb. 20 százalékkal megemelte a díjait. Aztán picit visszavettek a nagy arcból. Ha nem lenne az erdélyi szolgáltató, szerintem már húsz körül járna egy kisebb csomag. Akkor sem mennék vissza, ha feleannyiért kínálnák a "szolgáltatásukat".

gój biciklis írta 2012-07-31 12:58:23
nyuginak!

Nincs mit nézni az olimpián??????? Ember, te aztán nem vagy eccerű.

nyugi írta 2012-07-31 11:03:52
Annyira nincs mit nézni az olimpián (sajnos), csak a köztévé nem működött, a többi csatorna jó volt.

tótottó írta 2012-07-31 08:17:44
10 azaz tíz éve az UPC nevű izé olyan szar jeleket adott hogy hangyás volt folyamatosan a kép stbstb. Kifogásoltam, reklamáltam semmi eredmény. Írtam nekik egy emilt, hogy jó szolgáltatásért jár a teljes díj, UPC meg minősíthetetlent ad ezért lemondom a szolgáltatást de az utolsó havi 4850 forintos díjat nem fizetem ki. Romlott felvágottért se fizet senki teljes árat.
Telt múlt az idő erre nonem KFT küld egy sima levelet semmi ajánlott, tértivevény,hogy az adósságot ők átvették és tartozok nekik 18900 forinttal!!! Hol a fogyasztóvédelem?
Ez nem jogállam hanem maffiaföld!
Megjegyzem az előző lakásomban 8 évig UPC előfizető voltam de itt a rossz vezeték és erősítőt nem voltak hajlandók kicserélni azért volt rossz a jel ezt egy szerelő mondta.

murinnyó írta 2012-07-30 23:13:35
Mielőtt átal mentem a Digihez, felhívtam a UPC ügyfélszolgálatát, hogy lemondjam a szolgáltatást. Ügyfeles kérdi, miért váltok? Mondom neki, mert a Digi is beköltözött a lépcsőházba, oszt az olcsóbb havi 3 ezerrel. Mondja erre a UPC-s ügyfeles, hogy akkor adják ők is annyiért, mint a Digi. Kérdem tőle, hogy ez eddig miért nem jutott eszükbe??? Mondja ügyfeles, hogy ez a UPC üzletpolitikája. Én meg azt mondom, hogy a jó édesanyátokat!!! akkor se megyek többé az UPC-hez, ha ingyen adják!

Elemir írta 2012-07-30 22:22:45
totjutka: AZ a baj, hogy a belvárosban nélkülözzük a digit, még az upc is csak 5 éve ha bejött, pedig 2 percre se lakok a Bikától.
Nekem hónapokig tartó levelezésem volt az UPC-vel a szolgáltatás színvonala miatt. A nevemről ismertek az ügyintézők és kacarásztak a picit azért viccesnek írt leveleimre... (Egy volt UPC-s lett kollégám) Csak a 120 mb netemre lehetett is panasz, ha 100-200-as pingeim voltak minden nap:) Most, hogy normális 10-20 között van. ű8Ha valaki nem vágná)
Persze nem volt igazam azt mondták, majd bővítettek valamit és jó lett, kaptam egy havidíjat és jó lett, de én voltam a butus ügyfél:)
Engem az egészben az húz fel, hogy nem kell szolgáltatási színvonalat tartani, azaz több, mint 10 perc várakozási időkkel kell számolni. Mobiltelefonos hívásom 50 percembe került a hibabejelentés...

Zsolt írta 2012-07-30 19:40:18
Az UPC a világ legrosszabb tv és internet szolgáltatója! Nálunk szintén napi szinten vannak leállások, de volt már hogy több napig sem ment az Internet. Felhívni őket életveszélyes, mivel több ezer forintba kerül a sok ide-oda kapcsolgatások miatt. Érdemben semmit nem segítenek, mivel eleve tudhatják, hogy nem is tudnak. Számlákat időben fizetjük és ennek ellenére már fenyegetőznek, hogy 14 nap után korlátozhatják...mire fel? Kérdés, hogy valóban hol van ilyenkor a fogyasztóvédelem? Javaslom, hogy alakítsanak az UPC-sek külön pertársaságot, mert simán belehet őket ezekután perelni! Nem a semmiért fizet az ember!!!

totjutka írta 2012-07-30 15:48:19
Válts Digire - nekünk évek óta van tv, net, és csak egyszer volt hiba (vihar pedig rengetegszer...).

Zaphod Beeblebrox írta 2012-07-30 15:37:18
Különböző sorsok, különböző problémák. Tegnap volt akit újra kellett éleszteni villámcsapás miatt, volt aki nem tudott tévézni, ez van. A Tócóskertben 3 szolgáltató közül lehet választani, van ahol egy van, van ahol egy se.

Vissza az oldal tetejére